Már magyar gyerekek is elkapták a Nyugat-nílusi lázat: ilyen tünetekkel kerülnek kórházba a betegek

Pénzcentrum2025. szeptember 30. 10:42

A 38. héten két hazai eredetű Nyugat-nílusi láz megbetegedést jelentettek, ezúttal gyerekek betegedtek meg. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) Járványügyi és Infekciókontroll Főosztály friss heti jelentése szerint a héten diagnosztizált esetekkel a 2025. évben nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma tizenkettőre emelkedett.

A heti tájékoztatóban a hazai járványügyi helyzetről az NNGYK azt írja: tárgyhéten (38.) egy Baranya vármegyében tanuló 19 éves pakisztáni állampolgárságú nőbeteg import eredetű paratyphus megbetegedéséről érkezett jelentés. A beteg lappangási időben Pakisztánban és Dubaiban tartózkodott. A diagnosztikus laboratóriumi vizsgálatok a Salmonella Paratyphi A baktériumot azonosították kórokozóként.

Jó hír, hogy a héten nem jelentettek tömeges, közösségi gastroenteritis-járványt. Viszont a 38. héten védőoltással megelőzhető fertőző betegségek közül négy pertussis megbetegedés gyanúját jelentették. A betegek közül három fő csecsemő és egy fő az 50-59 éves korcsoportba tartozott. Az elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok két betegnél megerősítették a klinikai diagnózist, két betegnél a diagnosztikus vizsgálatok folyamatban vannak.

Továbbá tárgyhéten egy import eredetű vírusos haemorrhagiás-láz diagnózissal bejelentett beteget vettek nyilvántartásba, a laboratóriumi vizsgálatok alapján a klinikai tünetek hátterében a Dengue-vírus állt. A fővárosban élő 31 éves equadori férfibeteg a betegség lappangási idejében Mexikóban tartózkodott és ott akvirálta a fertőzést.

Tovább fertőz a Nyugat-nílusi láz

A 38. héten egy Pest vármegyében élő 3 éves és egy budapesti 12 éves férfibeteg hazai eredetű Nyugat-nílusi láz megbetegedését jelentették. A héten diagnosztizált esetekkel a 2025. évben nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma tizenkettőre nőtt (11 hazai és egy importált). Hazai eredetű megbetegedést a főváros (2 fő), továbbá három vármegye területén regisztráltak: Bács-Kiskun (3 fő), Heves (1 fő) és Pest (5 fő). A betegek 83%-a férfi, az átlagéletkor 58 év (3-85 év).

A betegek 58%-a a 60 éves vagy annál idősebb korcsoportba tartozik. Valamennyi beteg idegrendszeri tünetekkel kórházba került.

Ha megvizsgáljuk a korábbi években hány esetről érkezett jelentés, folyamatos emelkedés látszik: 2020-ban még csak 3 esetet jelentettek egész évben, 2021-ben már 8, 2022-ben 14, 2023-ban 33 beteget diagnosztizáltak. 2024-ben pedig 113 esetről érkezett jelentés az egész év folyamán. 

2025-ben a 31. héten diagnosztizáltak először hazánkban nyugat-nílusi láz megbetegedést. Egy 67 éves Pest vármegyei nőbetegnél a kezelését végző kórház jelentette az esetet és kezdeményezte az NNGYK laboratóriumában a diagnosztikus vizsgálatokat, amely a nyugat-nílusi vírus kóroki szerepét igazolta. A járványügyi kivizsgálás során megállapításra került, hogy a beteg megbetegedése előtt külföldön nem járt, így a fertőzés hazai eredetűnek tekinthető. Ez azért lényeges, mert ha a betegség nem importált, tehát nem egy külföldi út alatt találkozott a beteg egy fertőzött szúnyoggal, akkor Magyarországon találkozott a betegség hordozójával. A fertőzés emberről emberre még szúnyogcsípés által sem terjed, tehát az nem lehetséges, hogy pl. a szomszéd hozza haza külföldről és tőle kapjuk meg a betegséget, vagy róla átszálló szúnyogtól.

Romániában is sok az új beteg

Idén június 2-tól szeptember 11-éig 21 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 20 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – írta a Székelyhon az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) hétfői közlése alapján. A megbetegedések közül nyolcat Bukarestben, hármat Galac, kettőt Temes, egyet-egyet Fehér, Brăila, Dolj, Ilfov, Prahova, Szilágy, Teleorman és Vrancea megyében regisztráltak az Agerpres híradása alapján. Tíz megfertőződést a 70-79 év közötti, négyet a 60-69 év közötti, négyet az 50-59 év közötti, egyet-egyet a 80 év fölötti, a 10-19 év közötti és a 40 és 49 év közötti korosztályhoz tartozó személyeknél mutattak ki. 

Mi a nyugat-nílusi láz?

A nyugat-nílusi láz, angolul West Nile fever (WNF) az Egészségvonal szócikke alapján Afrikában, Közel-Keleten, Észak-Amerikában, Nyugat-Ázsiában és Európa déli területein gyakori. A vírus terjedése a szúnyogok aktív időszakával esik egybe, Magyarországon augusztus-szeptemberben a legjellemzőbb. Ahogy azt már kiemeltük: a fertőzés emberről emberre még szúnyogcsípés által sem terjed.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A nyugat-nílusi láz okozója a flavivírusok törzsébe tartozó RNS-vírus. A betegséget a kórokozóval fertőzött szúnyogok terjesztik, a gazdaállatok (rezervoárok) a madarak, a szúnyogok a madarak megcsípésével fertőződnek meg. A kórokozó a madarak és szúnyogok alkotta körforgáson kívül embereket, lovakat és más állatokat is megfertőzhet. Emberről emberre azonban nem terjed a fertőzés, akkor sem, ha a szúnyog korábban fertőzött embert csípett meg.

A nyugat-nílusi láz tünetei

A betegség a legtöbb esetben tünetmentesen zajlik, nagyjából az érintettek ötödénél alakulnak ki tünetek. Jellemző tünetek lehetnek:

  • láz,
  • fejfájás,
  • ízületi fájdalom,
  • hányás,
  • hasmenés,
  • kiütések. 

Ritkán a központi idegrendszert érintő betegség, agyvelőgyulladás vagy agyhártyagyulladás is kialakulhat. Az ilyen esetekben jelentkező tünetek:

  • magas láz,
  • fejfájás,
  • nyakmerevség,
  • görcsök,
  • zavartság,
  • kóma,
  • bénulás,
  • látási zavarok. 

A súlyosabb tünetegyüttes bárkinél kialakulhat, de 60 éves kor felett gyakoribb, és szintén nagyobb a kockázat a legyengült immunrendszerű embereknél.

Mikor érdemes orvoshoz fordulni?

Amennyiben a fenti tüneteket tapasztalja, illetve arra gyanakszik, hogy szúnyogcsípéssel terjedő vírusfertőzése van, vegye fel a kapcsolatot háziorvosával, és ossza meg vele a szúnyogcsípés tényét, vagy azt, hogy olyan területen járt, ahol gyakori a megbetegedés.

A nyugat-nílusi láz lehetséges szövődményei és kezelése

A betegség a legtöbb esetben ártalmatlan, nagyjából minden 150. esetben jelentkeznek súlyosabb következmények: agyvelőgyulladás vagy agyhártyagyulladás. Az ezekből való felépülés akár hetekig is eltarthat, és maradandó károsodásokkal is járhat.

A betegség kezelésére nincsen célzott gyógyszeres terápia. Pihenés, bőséges folyadékfogyasztás, a tünetek enyhítésére pedig vény nélkül kapható gyógyszerek alkalmazása javasolt. Ha a fertőzés agyvelő- vagy agyhártyagyulladássá súlyosbodik, kórházi kezelés szükséges.

Címkék:
egészség, gyerekek, kórház, gyerek, járvány, fertőzés, szúnyog, egészségügy, vírus, védőoltás, betegség, tünetek, nyugat-nílusi láz, nngyk,