Pénzcentrum • 2026. március 19. 08:44
Megérkeztek annak a szerológiai vizsgálatsorozatnak az eredményei, amelyet Novák Hunor gyermekorvos rendelt el a letartóztatott dunavarsányi házi gyermekorvos négy korábbi páciensénél: a tesztek igazolták, hogy a gyerekek valóban megkapták a védőoltásokat, ami különösen kellemetlen fejlemény az oltásellenesek számára.
Novák Hunor azoknak a szülőknek ajánlotta fel a szerológiai vizsgálatot, akik kifejezetten azért vitték gyermeküket a dunavarsányi gyermekorvoshoz, hogy beoltassák őket, és később attól tartottak, hogy az orvos nekik sem adott be valódi vakcinát.
A doktornőt és asszisztensét korábban azért tartóztatták le, mert a gyanú szerint pénzért hamis oltási igazolásokat állítottak ki oltásellenes szülőknek. A nagyobb gyerekeket meg is szúrták, hogy a védőnőnek azt mondhassák, megtörtént az oltás, ám a testükbe valójában nem juttattak oltóanyagot.
A négy gyereknél elvégzett vizsgálatok szerint mindegyikük megkapta a kanyaró és a bárányhimlő elleni vakcinát, az oltási válasz egyértelműen kimutatható volt a laboreredményekben. Novák a közösségi oldalán úgy fogalmazott: azok a szülők, akik valóban be akarták oltatni gyermeküket, most megnyugodhatnak.
A gyermekorvos szerint ugyanakkor az eredmények arra is rávilágítanak, hogy a dunavarsányi orvos maga sem hitt az oltásellenes állításokban. Ha valóban meggyőződése lett volna, hogy a kötelező védőoltások feleslegesek, hatástalanok vagy veszélyesek, senkinek sem adta volna be azokat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ehelyett az oltást kérő szülők gyermekeinek ingyen beadta a vakcinát, míg az oltásellenesektől – akik a hamis igazolásért fizettek – jelentős összegeket kért. Novák szerint mindez azt bizonyítja, hogy az orvost nem szakmai meggyőződés, hanem az anyagi haszonszerzés vezérelte, és a rettegő oltásellenes szülőkön nyerészkedett.