Újabb fordulat a Nyírő-botrányban: inkább a létszámhiány, minthogy visszavegyék a felmondott szakembereket?

Pénzcentrum2026. március 19. 09:11

Lemondott ugyan Ézsi Robin, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója, ám a felmondási idejüket töltő pszichiáterek visszavételéről egyelőre nem született döntés. Az ideiglenesen kinevezett vezető hétfőre ígért választ - íja a 24.hu.

Már februárban, a tömeges felmondások előtt súlyos szakemberhiány alakult ki a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben. Az előző hónap végére mindössze két szakorvos és négy rezidens maradt a 70 ágyas akut osztály ellátására. Március elejére további 18 pszichiáter felmondása nehezítette a helyzetet. A dolgozók részéről ez egy protest lépés volt az intézményigazgató Ézsi Robin ellen, akivel szemben a kritika súlyos szakmaiatlanság volt, hiszen Ézsi korábban "mágusképző akadémiát" vezetett, miközben pszichiáter végzettséggel nem is rendelkezett.

Március 14-ével megszűnt Ézsi Robin megbízatása a Nyírő Gyula Intézet élén – távozását a felmondásukat benyújtó orvosok követelték –, a helyzet azonban korántsem rendeződött.

Azóta kiderült, a 19 pszichiáter visszatérne dolgozni, de hogy erre lesz-e lehetőségük, az csak a mai napon dől el.

Srádi Péter, a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke és a kórház szakszervezeti csoportjának vezetője a Népszavának elmondta: az ideiglenesen megbízott főigazgató, Sárosi Andrea orvosigazgató szóban megígérte, hogy hétfőn mindenki megkapja a szükséges iratokat.

A felmondás visszavonása ugyanis nem automatikus: minden dolgozónak külön kell bejelentenie szándékát, a munkáltatónak pedig jóvá kell hagynia azt. Srádi Péter figyelmeztetett: ha bárkit nem vesznek vissza, a többiek szolidárisak lesznek, és ismét benyújtják felmondásukat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A szakszervezeti vezető emlékeztetett arra is, hogy az egyik legfontosabb követelésük az volt, minden pszichiátriai ügyeletben szakorvos lássa el a betegeket. Szerinte áprilistól ez is rendeződhet, mert a budapesti pszichiáterek újrakötik túlmunkaszerződéseiket, és megkezdődött a fővárosi pszichiátriai ellátás átszervezésének előkészítése. Arról viszont nem tudott nyilatkozni, hogy a korábban távozott 15 szakorvos visszatérhet-e az intézetbe a korábban mágusképzőt vezető, üzemorvos-végzettségű Ézsi Robin távozása után.

Takács Péter egészségügyi államtitkár a Magyar Hangnak azt nyilatkozta, hogy a főigazgatót feloldhatatlan munkahelyi feszültség miatt menesztették, és nagyon sokat kellett dolgoznia azért, hogy ne omoljon össze a pszichiátriai ellátás. Az ágazatban dolgozó pszichiáterek tömeges tiltakozásáról azt mondta: a politikai akciót valaki szervezi, és szerinte öngól "országos hisztit, balhét csinálni egy munkahelyi feszültségből, ami azóta már meg is oldódott".

A Nyírő-ügy a Kormányinfón is szóba került: Gulyás Gergely az RTL kérdésére közölte, hogy az egészségügyi kormányzat feladata az intézet pszichiátriai ellátásának biztosítása. A szakemberek korábban arra hívták fel a figyelmet, hogy a Nyírő Gyula OPAI-ban fenntarthatatlanná vált a folyamatos túlterheltség és a nem megfelelő orvoslétszám. Az ügyben indított petíciót február közepéig több mint 500 pszichiáter írta alá, a Semmelweis Érdekvédelmi Szövetség és a mentális egészségügyi területen dolgozók pedig szolidaritásukat fejezték ki a Nyírő munkavállalóival.

Címkék:
egészség, kórház, egészségügy, szakemberhiány, tiltakozás, kormányinfo, államtitkár, egészségügyi dolgozók, gulyás gergely, mentális egészség, egészségügyi ellátórendszer,