Gyűlnek a fellegek a magyar gazdaság felett: elszállhat az infláció, lefelé módosították a GDP-előrejelzést

MTI2021. december 15. 20:04

A Kopint-Tárki lefelé módosította idei GDP-növekedési előrejelzését. Az infláció mértéke a jegybank által előre jelzett 5,1 százaléknál magasabb, várhatóan 5,5 százalék lesz 2021-ben az intézet számítása szerint

A Kopint-Tárki 6,1 százalékra lefelé módosította idei GDP-növekedési előrejelzését az ősszel jelzett 6,8 százalékról - jelentette be Palócz Éva vezérigazgató a kutatóintézet téli konjunktúrajelentésének  bemutatásán.

Elmondta, hogy előrejelzésük jelentős mértékű fogyasztás és beruházás emelkedést takar, ugyanakkor a külkereskedelmi egyenleg drámai romlásával számol.

A külkereskedelmi többlet miközben tavaly még 5 milliárd euró felett volt, az idén 1,5-2 milliárd euró körül alakulhat - jegyezte meg. Amennyiben az ipar teljesítménye továbbra sem javul, az is elképzelhető, hogy a külkereskedelem egyenlege hosszú idő után újra hiányba fordul - tette hozzá.

Palócz Éva rámutatott, hogy a gazdasági növekedés az egész térségben lassul, így van ez Magyarországon is, ahol 2022-ben - a korábbi előrejelzéshez képest változatlanul - 5 százalékkal bővülhet a GDP.

Az év közepe óta a külkereskedelmi egyenleg romlása, az infláció emelkedése és a költségvetési hiány növekvő adatai jellemzik a gazdaságot; ezek a tendenciák pedig pénzügyi egyensúlytalanságokhoz vezethetnek - hívta fel a figyelmet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Elmondta, hogy november végéig már majdnem 4000 milliárd forint volt az államháztartás hiánya, amelyből 1000 milliárd forint az év utolsó előtti hónapjának a számlájára írható. Pénzforgalmi szemléletben a hiány mértéke 8 százalékos lehet idén, eredményszemléletben ugyanakkor teljesülhet a kormány 7,5 százalékos deficit-terve - jelezte a vezérigazgató.

Arra is kitért, hogy az állampapírpiaci hozamok rendkívül erőteljesen emelkednek; a tízéves állampapír hozama például 4,4 százalék volt novemberben, továbbá a rövid hozamok is nőnek.

A pénzpiaci mutatók mindegyike rendkívüli romlást mutatott, egy ikerdeficit kialakulása tapasztalható - foglalta össze végül Palócz Éva utalva az infláció, a külkereskedelem, a fizetési mérleg és az államháztartás adataira.

Címkék:
infláció, gazdaság, hiány, gdp, gdp-növekedés, inflációs adat, gdp növekedés, infláció mértéke,