Súlyos dolog derült ki az Oroszország elleni szankciókról: erre még Putyin sem igazán számított?

Pénzcentrum2022. szeptember 26. 08:31

Ősszel és télen üthetnek be a gazdasági szankciók Oroszországban Bod Péter Ákos szerint. Az MNB korábbi elnöke szerint bár az oroszok a háború előtt tudatosan halmozhattak fel tartalékokat, azok már nem tartanak ki sokáig. A szakember szerint Putyin mozgósítása kivonja a munkaerőpiacról a fiatalokat, ami újabb problémákhoz vezethet.

A gazdasági szankcióknak az a természete, hogy amikor bevezetik őket, először kicsi a hatásuk, mivel fel lehet cserélni az érintett technológiákat régebbi módszerekre. Emellett az is reális, hogy az erőforrásokból tartalékok is akadnak - mondta az RTL Híradónak Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.

Hozzátette, a „legérdekesebb” szankciók a chipgyártásra és az olajkitermelési technológiákra vonatkoznak: ezek még csak most fogják kifejteni a hatásukat az orosz gazdaságra. Ráadásul Putyin részleges mozgósítása miatt kikerülnek a munkaerőpiacról a fiatalok, akik tudnák alkalmazni a helyettesítő technológiákat. A szakember feltételezi, hogy az oroszok a háborúra készülve felhalmozták a készleteiket, így ezért is érthető, miért hatnak lassan a gazdasági szankciók - most ősszel-télen eshet vissza a termelés.

Bod Péter Ákos szerint az, hogy „kijátszották a gázkártyát”, felgyorsítja Európa leszakadását az orosz energiarendszerről. Ez tulajdonképpen meg is történt Nyugat-Európában. Kelet- és Közép-Európának azonban sajátos a helyzete, és az uniós döntéshozók ezt figyelembe vették.

Ha van nálunk infláció, az egyre kevésbé van attól, hogy drágább az energia. Ennek igazából belső okai vannak, leginkább az, hogy gyenge a forint

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- tette hozzá.

Címkék:
gazdaság, oroszország, putyin, szankció, orosz, termelés, orosz gazdaság, orosz-ukrán válság, orosz-ukrán krízis, orosz-ukrán háború, szankciók,