Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Óvatosan az akciós járvány-kölcsönnel: százezreket is bukhatsz, ha rossz helyen veszed fel
Az idei nyár a lemondott külföldi utak ellenére sem bizonyult túl olcsónak a családok számára, majd a tanévkezdéssel tovább bonyolódott a helyzet. Sőt, az év vége, a fűtés szezon és a közeledő ünnepek sem épp arról híresek, hogy kímélik a családi kasszát. Ilyenkor tehát nem meglepő, hogy sokan döntenek úgy, külső forrás bevonásával, jellemzően személyi kölcsönnel vágnak bele az őszi-téli időszakba. Ahhoz viszont, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb lehetőségeket és jó döntést hozzunk, érdemes alaposan tájékozódnunk. Segítünk!
Az utóbbi hónapok költségei sok családnak okozhattak nehézséget, hiszen annak ellenére, hogy a külföldi utak a koronavírus miatt legtöbb esetben elmaradtak, a nyári időszak, a kikapcsolódás, a nyaralások az új helyzetben is rendkívül sok pénzt nyeltek el a családi kasszából. Repülő utak és egzotikus tájak nélkül is jelentős összegeket költhettünk el a belföldi utazásokra idén nyáron. Mi is írtunk róla, hogy durván megugrottak az árak a magyar nyaralóhelyeken, így nem sokat spórolhattunk a belföldi utakkal sem.
A vakáció után már az iskolakezdésre kellett félretennie a családoknak és a második hullám elindulásával ismét bizonytalanná váló tanévkezdés a vásárlást sem könnyítette meg. A normál és a digitális oktatásra is készülni kellett, így a füzetek, írószerek, évről évre egyre drágább iskolatáskák és tolltartók mellett, az üzembiztos elektronikai kütyük, számítógépek, tabletek beszerzése és a megbízható internet beüzemelése is szükségesssé vált.
Az ősz és a tél az anyagiakat tekintve egyébként is nehezebb időszaknak számít. Az egyre hűvösebb napokkal közeledik a fűtés szezon is és a rendszerek karbantartása, tűzifa vagy éppen egy új kazán beszerzése rendkívül költséges lehet. Ráadásul az év végi ünnepekre a legtöbb családnál már néhány hónappal korábban elindulnak az előkészületek: a drága ajándékok, ünnepi ételek, dekorációk mind-mind súlyos tételeket jelentenek a családi költségvetést tekintve, amire már jó időben felkészülni.
Ilyenkor sokan fordulnak személyi kölcsönökhöz, hogy ezeket a költségeket külső forrás segítségével finanszírozhassák. A Pénzcentrum kalkulártorával könnyedén kiválaszthatjuk a legmegfelelőbb konstrukciót a kínálatból. Azonban már az elején fontos kiemelni, nagyon nem mindegy, milyen hitelhez nyúlunk, hiszen a személyes pénzügyi preferenciáinkhoz leginkább illeszkedő konstrukcióval rengeteget spórolhatunk.
Mint ismert, a koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt hatásai miatt a kormány 2020. március 19-től maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). A rendelet szerint a zálogjoggal nem biztosított fogyasztói hitelek esetén a THM nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékét; ami azt jelenti, hogy az idei évben nem lehet több a személyi kölcsönök THM-je, mint 5,75%. (Jelenleg a jegbanki alapkamat ugyan 0,6%, ugyanakkor a THM-plafonra vonatkozó rendelet szerint 2020 első félélvének utolsó jegybanki kamatszintjét, tehát 0,75%-ot kell figyelembe venni.)
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nagyon fontos ugyanakkor körültekintően választani, hiszen a legtöbb bank - élve a hatályos jogszabályok adta lehetőséggel - kizárólag az idei évben biztosítja a kedvezményes kamatot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a legtöbb banknál a kedvezményes személyi kölcsön kamata 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. A kölcsön felvétel előtt ezért érdemes kalkulálnunk, hogy ne legyen kellemetlen meglepetés az új esztendő. Alábbi, kétféle hitelösszegre készített mintakalkulációnkban mutatjuk, hogyan ugrik meg a törlesztőrészlet bankonként 2021-től, és milyen különbséget indukál ez a teljes visszafizetendő összegben.
| 400 ezer Ft személyi kölcsön (60 hónapra) kondíciói THM-plafon alatt és után egyes hazai bankokban | ||||||
| Bank | Hiteltermék | THM dec. 31-ig | THM | Törlesztőrészlet dec. 31-ig | Törlesztőrészlet jan. 1-től | Visszafizetendő összeg |
| MKB | Mosoly Személyi kölcsön | 5,70% | 10,94% | 7 639 Ft | 8 670 Ft | 516 076 Ft |
| Cetelem | Cetelem Személyi kölcsön | 5,75% | 11,28% | 7 659 Ft | 8 735 Ft | 519 796 Ft |
| UniCredit Bank | Stabil kamat személyi kölcsön - Aktiv kedvezmény akció | 5,74% | 12,14% | 7 658 Ft | 8 906 Ft | 529 368 Ft |
| K&H | K&H személyi kölcsön | 5,70% | 12,85% | 7 659 Ft | 9 050 Ft | 537 436 Ft |
| Erste Bank | Most Személyi kölcsön | 5,75% | 14,54% | 7 659 Ft | 9 391 Ft | 556 532 Ft |
| Budapest Bank | Számlás Könnyített Kölcsön | 5,70% | 17,08% | 7 676 Ft | 10 204 Ft | 602 128 Ft |
| 2 millió Ft személyi kölcsön (60 hónapra) kondíciói THM-plafon alatt és után egyes hazai bankokban | ||||||
| Bank | Hiteltermék | THM dec. 31-ig | THM | Törlesztőrészlet dec. 31-ig | Törlesztőrészlet jan. 1-től | Visszafizetendő összeg |
| UniCredit Bank | Stabil kamat személyi kölcsön - Aktiv kedvezmény akció | 5,74% | 9,68% | 38 292 Ft | 42 094 Ft | 2 510 432 Ft |
| MKB | MKB Mosoly Személyi kölcsön | 5,70% | 10,94% | 38 196 Ft | 43 352 Ft | 2 580 496 Ft |
| Cetelem | Cetelem Személyi kölcsön | 5,75% | 11,28% | 38 295 Ft | 43 674 Ft | 2 598 924 Ft |
| K&H | K&H személyi kölcsön | 5,70% | 12,46% | 38 295 Ft | 44 266 Ft | 2 664 416 Ft |
| Raiffeisen Bank | Raiffeisen Személyi Kölcsön - Aktív számlahasználat | 5,60% | 12,84% | 37 880 Ft | 44 956 Ft | 2 682 923 Ft |
| Cofidis | Fapados kölcsön | 5,75% | 14,90% | 38 295 Ft | 46 411 Ft | 2 744 080 Ft |
| Erste Bank | Most Személyi kölcsön | 5,75% | 14,06% | 38 295 Ft | 46 469 Ft | 2 755 444 Ft |
| OTP Bank | OTP Bank Személyi kölcsön | 5,70% | 18,09% | 38 292 Ft | 50 601 Ft | 2 986 824 Ft |
| Budapest Bank | Számlás Könnyített Kölcsön | 5,70% | 17,08% | 38 379 Ft | 51 020 Ft THM5,70% | 3 010 636 Ft |
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







