3 °C Budapest
Első alkalommal örökítettek meg ilyen különleges kuvikfajt a Börzsönyben: a ritka madarakat nem csak lefényképezni sikerült, a megfigyelőknek lehetőségük nyílt a dalukat is meghallgatni.

Extrém ritka madárfaj tűnt fel a Börzsönyben: sokan a Harry Potter filmekből ismerik

2023. szeptember 19. 16:30

Egyedülálló törpekuvikfajt, egész pontosan „pulipintyet” találtak a Börzsönyben: ez az első alkalom, hogy a térségben sikerült törpekuvikot találni és egyben meg is örökíteni. A megfigyelés további különlegessége, hogy két együtt mozgó, egymással gyakori füttyögéssel kapcsolatot tartó öreg madarat, feltehetően egy párt találtak.

A börzsönyi pulipintyeket Selmeczi-Kovács Ádám, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának tagja, az MME Ritkaságvadász Szakosztály elnöke 2023. találta szeptember 6-án Szokolya közelében, a Magas-Taxon – jelentette be a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Ahogy ez ilyenkor a madármegfigyelők körében lenni szokott, a következő napokban az adat birtokában többen is megpróbálták felkeresni a madara(ka)t. Voltak, akik "csak" a hangjukat hallották, a megfigyelők egy csoportjának azonban végül sikerült meg is találni őket négy nappal később, szeptember 10-én. A törpekuvikok keresése kora reggel kezdődött és főleg hallgatózásból állt.

A madárles nehezen indult, mert a baglyocskák kezdetben nem reagáltak a rövid ideig le-lejátszott hangokra, de az reménykeltő volt, hogy a környék énekesmadarai egyből riasztani kezdtek a törpekuvikhangra. A többi madár azért reagált élénken a mobiltelefonról lejátszott többféle törpekuvikhangra, mert ennek - a mindössze testes háziverébnyi bagolynak - az étlapján előkelő helyet foglalnak el az erdei énekesmadarak, köztük akár a saját méreténél jóval nagyobb énekes rigó is.

A lejátszott kuvikhangokat követően a zsákmányállat madárfajok ugyanúgy figyelmeztetik a környezetüket, mintha héja vadászna a fák között. Jó egy óra elteltével végre megszólaltak a baglyok is, először egy, majd mindkettő, így már "csak" meg kellett találni őket a toronymagas fák ellenfényes lombkoronájában. A madármegfigyelők énekelni is látták, hallották ezt az elképesztő madárkát. Végül a második madár is meglett az egyik szomszédos fán.

A törpekuvik Észak-Európa és a magashegységi erdőségek tipikus fészkelője, Magyarország számára kevésbé ideális középhegységi erdeinek rendkívül ritka, összesen 3-10 párra becsült költőfaja. A Börzsönyben ez az első bizonyított adat, a két madár őszi kóborlóként érkezhetett a területre, a költési időszakban nem volt nyomuk. Kérdéses, hogy jövő tavasszal itt marad és költésbe kezd-e a pár.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Na de mit jelent a maga a „Pulipinty” név? A világszerte rendkívül népszerű Harry Potter regényfolyam varázslóvilágában a postás szerepét a baglyok töltik be. A főhősnek egy hóbaglya (Hedvig) van, de az egyik legjobb barátjának, Ronald Weasley-nek egy pirinyó, marokban elférő, bohókás és sokat "csipogó" baglya, minden bizonnyal egy törpekuvikja, aki a zseniális fordítótól a Pulipinty (az angol eredetiben Pigwidgeon) nevet kapta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 4. 23:51