Szemet gyönyörködtető látvány zaljik a Tiszánál: ezt mindenkinek látnia kell

Szurok Dávid2024. június 12. 17:02

A megszokottnál jóval hamarabb kezdődött el idén a Tisza virágzása. A kérészrajzás a Tiszán és néhány mellékfolyóján egy bizonyos intervallumon belül (június közepe-július közepe) zajlik, de 1-2 hetes eltérések lehetnek az időjárás függvényében. Egykor egész Európában elterjedt volt a tiszavirág, de mára az élőhelyének számító folyók 95 százalékáról eltűnt a szennyezés és a szabályozás miatt. Mára csak a Tiszán, a Rába vízgyűjtőjében, illetve néhány, Magyarországtól keletre található folyóban él a védett faj. Monoki Ákos, a Közép-Tisza-Jászság Tájegység vezetője lapunknak elmondta, hogy mi az oka az idei korai rajzásnak, de mesélt arról is, hogy melyek azok a tényezők, amelyek leginkább veszélyeztetik a hazai állományt.

A kérészek rajzását jellemzően a víz hőmérséklete befolyásolja. Idén tavasszal elég gyorsan kezdett el melegedni a levegő hőmérséklete, ehhez még hozzájárult az év eleji csapadékszegény időszak is, ami miatt alacsonyabb volt a vízállás, így a víz is gyorsabban fel tudott melegedni – kezdte lapunknak Monoki Ákos, a Közép-Tisza-Jászság Tájegység vezetője. A szakértő szerint nem egyedülálló dologról van szó, mivel 2007-ben is hamarabb kezdődött a rajzás. Mint mondta, emiatt volt az, hogy a kérészek fő rajzása az alsó szakaszokon, és a Közép-Tiszán előbb lement.

Monoki Ákos lapunknak elmondta, hogy korábban Európa szerte jelen volt a Tiszavirág, ám a vizek szennyezése, és szabályozása, csatornásítása, a mesterséges mederkialakítások oda vezettek, hogy kipusztult, és félő, hogy Magyarország is azon az úton halad, hogy tönkre tegye ezeket az állományokat.

Nagyon sok hazai vizünkbe folyik bele a szennyvíz, sok esetben tisztítatlan formában. Nyilvánvalóan ezek a szennyezések nem kedveznek a vízminőségre rendkívül érzékeny tiszavirágoknak. Ezen túlmenően a duzzasztóművek is komoly gondot okoznak idehaza rájuk

- tette hozzá.

Azt láthatjuk, hogy ahol vízerőmű létesült, például Szerbiában Vaskapu, vagy hazánkban a kiskörei vízlépcső, ott az erőmű feletti szakaszokon a folyó áramlási sebessége lassul, emiatt az üledéklerakódás felgyorsul (lásd a Tisza-tó példáját), illetve csökken a víz oldott oxigéntartalma. Emiatt eltűnnek az áramlást kedvelő fajok, helyettük pedig az idegenhonos, inváziós fajok indulnak terjedésnek. Mindez a tiszavirágra is hatással van, hiszen fontos, hogy a megfelelő áramlási sebességű víz ne rakjon le üledéket a kérészlárvák üregeinek otthont adó agyagos mederaljzaton.

A Vaskapu vízerőműnek a hatása gyakorlatilag Csongrádig érezhető, ebből fakadóan a Tiszának a magyarországi alsó szakaszán Szeged és Csongrád között általában véve gyengébb intenzitású, kisebb egyedszámú rajzásokat tapasztalhatunk.

- mondta.

A Felső-Tiszán a Tokaj feletti szakaszokon találni még erős állományt, ugyanekkor ennek a régiónak már egészen más a jellege. Tokaj után már csökken a tiszalöki erőmű negatív hatása, így itt is több helyen, például Tiszatelek, Szabolcs vagy Vásárosnamény, Tivadar térségében is láthatunk nagy rajzásokat.

Maga a Tiszavirágzás jellemzően júniusban folyik a Tisza folyón, természetszerűleg a többi mellékfolyón, ahol a kisebb víz, ott gyorsabban melegszenek és előbb megindul a rajzás pl: a Maroson, Körösön, Zagyván, Bodrogon.

A kérész lárvák, amelyek 3-4 évig fejlődtek Tiszának az agyagos oldalában, előbújnak a járataikból, feljönnek a vízfelszínre, és ledobják a lárvabőrüket, és egy nem teljesen kifejlett egyed bújuk ki a lárvabőrből. A hímek ilyenkor rögtön kirepülnek a partra, és ekkor válnak ivaréretté. A nőstényeknek már nem szükséges ezután vedleniük, ők rögtön szaporodóképesek. A hímek ilyenkor rögtön kirepülnek a partra újra vedleni, majd ezt követően válnak ivaréretté. A rajzás során több száz, több ezer egyed repül a víz felszíne felett.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Monoki Ákos kiemelte: a hazai kérészfajok közül a legnagyobb a tiszai kérész, ami majdnem 10 centiméteres hosszúságú rovar. Mint mondja, ezeknek az állatoknak ez a pár óra csakis kizárólag a párzásról szól, ugyanakkor ez a rendkívül nagyszámú rovar, nagyon sok más állatnak is a táplálékául szolgál, ilyenkor éppen ezért nem meglepő, hogy óriási élet van a Tisza-parton.

A megtermékenyített nőstények berepülnek a folyó középvonalába, és megkezdik a kompenzációs repülésüket

- magyarázta.

A kérész lárvái a nőstények által lerakott petékből fejlődnek ki a mederfenéken. A kikelő lárvák befúrják magukat a meder falába és a víz felé nyitott vájatban élnek három évig egymáshoz közel, tíz-százezres egyedszámú telepeken.

A hímek némileg nagyobb termetűek, kicsikét élénkebbek a színeik, sárgás színezetű állatról van szó, a nőstények ezzel szemben fakóbbak, és kisebbek, sárgás-barnásak. A nőstények nagyobb magasságban repülnek, míg a hímek alacsonyabban

- zárta.

Címkék:
életmód, környezet, tisza,