Felvette a kesztyűt az OTP Lakáslízing!

Pénzcentrum2009. január 16. 09:15

A lízingpiacot sem hagyta érintetlenül a gazdasági válság, bár a szektoron belül leginkább ez a szegmens lehet a túlélő. Az OTP Lakáslízing vezérigazgatója elmondta, hogy továbbra is finanszírozzák a lakosságot és a vállalkozásokat, de kizárólag önerő bevonása esetén és leginkább euró alapon - írja a Világgazdaság.

A lízingpiac a 2007-es 50 %-os bővülést követően tavaly az első félévben még 40 %-kal tudott nőni, a második félév az előzetes adatok alapján már csak 20-30 % körüli növekedést hozott. A 2009-es előrejelzések ennél is óvatosabbak, bár a 10 % körülire becsült növekedés a finanszírozási piac többi szereplője számára csak álom.

A lakossági lakáslízingnek továbbra is van létjogosultsága, a kedvező adózási környezet 2009-re sem változott. Lízing esetén a finanszírozó a tulajdonos, ami teljesen más kockázatokkal és hitelezési gyakorlattal jár a felek számára.

Dunavölgyi Mária, az OTP Lakáslízing vezérigazgatója elmondta, hogy alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez és valamivel több önerő bevonása mellett, elsősorban euró alapon folytatják a finanszírozást.

Kolossváry Ádám, a Merkantil Bank vezérigazgatója szerint az elmúlt két évben kevesebb autót kellett visszavenni, ami leginkább a megszigorított hitelbírálatnak és a fokozottabb monitoring tevékenységnek köszönhető.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Vissza a főoldalra!

Címkék: