Pénzcentrum • 2025. szeptember 10. 12:32
A korábbi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi kölcsön is elérhető a K&H-nál a megfelelő jövedelemmel rendelkezők számára. A 15 milliós maximális összeg kivételes, mivel egyelőre kevés banknál érhető el ekkora összeg. A lépés érthető, hiszen a személyi kölcsön piaca jelentős növekedést mutat, a jegybanki adatok szerint az első félévben több mint 40 százalékos volt a bővülés ebben a szegmensben. A megemelt igényelhető hitelösszeget részben az is magyarázza, hogy a 3%-os lakáshitelt felvevők valószínűleg átalakítják, felújítják a megvásárolt ingatlant, amelyhez személyi kölcsönre is szükségük lehet.
Jelentősen megemelte a személyi kölcsönök maximális összegét a K&H az erőteljes piaci keresletre reagálva. A korábbi 10 millió forintos felső határ helyett mostantól akár 15 millió forintos személyi kölcsönt is kínál a megfelelő jövedelemmel rendelkező igénylőknek. Ez a hitelösszeg kiemelkedőnek mondható a magyar piacon, hiszen nem minden bank biztosít ilyen magas keretet.
Pár perc alatt
A nagyobb hitelösszeghez gyors és kényelmes ügyintézés is társul: a teljes folyamat néhány perc alatt elintézhető a K&H mobilbankban vagy e-bankon keresztül. Ha az igénylő nettó jövedelme eléri a hitelképes összeghatárt és legalább havi 150 ezer forint érkezik rendszeresen a bankszámlájára, akkor a kamat 10% alatt marad a teljes futamidőre – mondta, Molnár Gergő, a K&H Bank lakossági marketing vezetője.
Érthető a plafonemelés
A K&H bővített ajánlata a hazai piaci trendekhez is igazodik. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az idei év első hat hónapjában 527 milliárd forint értékben kötöttek személyi kölcsön szerződéseket, ami 42 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Márciustól kezdve pedig minden hónapban meghaladta a 90 milliárd forintot az új szerződések összege, ami a személyi kölcsönök iránti kiugró keresletet mutatja. Lakásfelújításra, illetve autóvásárlásra veszik fel a legtöbb hitelt, így érthető, hogy nagyobb hitelösszegekre is szükségük van az ügyfeleknek.
A növekedéshez hozzájárult a munkáshitelek iránti kereslet, de a 3%-os lakáshitel vélhetően még tovább fogja élénkíteni a személyi hitelek iránti keresletet, méghozzá valószínűleg a nagyobb összegeknél, hiszen a lakásfelújítások költsége nem csökkent az elmúlt időben és a jövőben várható koncentrált kereslet miatt szintén inkább emelkedni fog. A személyi kölcsönök folyósításának volumene 34 százalékkal nőtt már az év első felében is az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A K&H ezért döntött úgy, hogy a maximálisan igényelhető összeget 15 millió forintra emeli, így ügyfeleink még nagyobb pénzügyi igényű terveiket is meg tudják valósítani
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
– tette hozzá a K&H szakembere.