Óriásit nőtt ezeknek a melósoknak a fizetése az elmúlt fél évben: ennyit visznek most haza

Pénzcentrum2024. július 22. 19:31

Az idei második negyedévben 2104 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére egy közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzés szerint. Ez a szint 13,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1853 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is intenzív maradt a bérek emelkedése: a Moore Hungary több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2023 második negyedévéhez képest 10,7 százalékos bérnövekedést tapasztalt.

A földrajzi bontást tartalmazó statisztikák azt mutatják, hogy míg Észak-Magyarországon, az Észak-Alföldön, illetve a Dél-Dunántúlon 1750-1900 forint között mozog az átlagórabér, addig a többi régióban már 2000 forint felett alakul ez a mutató.

Felfelé a Közép-Dunántúl, illetve a fővárost is magában foglaló Közép-Magyarország ugrik ki ebből a mezőnyből: az előbbi régióban 2300 forint már az órabérek átlagos nagysága, az utóbbi területeken pedig ez az érték már elérte a 2750 forintot szintet is - derült ki a Trenkwalder felméréséből.

Immár ez volt a harmadik olyan negyedév, amikor a visszaeső infláció hatására újból erőteljes reálbér-növekedést tapasztalhattak a munkavállalók, ami már kompenzálhatja az elmúlt évek jelentős áremelkedési hullámainak negatív hatásait

– mondta Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója, majd hozzátette:

a béremelkedés mértéke az év második felében is az infláció felett maradhat, de a vállalatok fennálló gazdálkodási nehézségeit látva arra számítunk, hogy százalékos mértéke lassan, de fokozatosan enyhül majd, akár újból megközelítve az egyszámjegyű tartományt.

A Moore Hungary ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. A 800 ezer és 1,2 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2024 második negyedévében átlagosan 10,7 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

A szellemi középvezetők körében tapasztalható bérnövekedés a lecsökkent infláció ellenére is a 10 százalék feletti sávban maradt, sőt, az előző negyedévhez képest néhány tized százalékponttal még növekedett is

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

– magyarázta Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere. 

Mindez ebben a munkavállalói körben is masszív, 7 százalékos reálbérnövekedést jelent. A béremelkedés szintjének beragadása a munkaerő megtartására irányuló törekvés egyik jele: a fluktuáció fokozatosan erősödik, a kilépési forgalom ebben az időszakban már 3,7 százalékra nőtt a tavaly ilyenkor tapasztalt 3,3 százalékról.

Az országos szinten már több mint 60 ezer főt foglalkoztató üzleti szolgáltatóközpontok (BSC-k) középvezetői esetében a fenti szellemi foglalkozású középvezetői átlagtól jelentősen elmaradó, 7,2 százalékos béremelést hajtottak végre az elmúlt 12 hónap során a Moore Hungary adatai szerint. Jól mutatja a BSC-szektor munkaerőpiaci vonzerejét, hogy ez a béremelkedési ütem is elegendő volt az aktuálisan szükséges létszám biztosításához: mind a belépési forgalom (2,2%), mind a kilépési forgalom (2,1%) igen alacsony volt az időszak során.

Mi alapján választanak a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül?

Sokan az egyetemi tanulmányaik megkezdésével párhuzamosan nyitják meg első lakossági folyószámlájukat, ezért a pénzintézetek rendkívül kedvező ajánlatokat kínálnak az új ügyfeleknek. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak a családok és a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül. 

Create your own user feedback survey

Címkék:
hrcentrum, fizetés, bér, forint, infláció, felmérés, béremelkedés, bruttó,