Pénzcentrum • 2026. február 4. 09:03
A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában egy műszakra csökkentették a termelést, komplett gépsorokat bontanak le, és a dolgozók egy része hónapok óta kevesebb munkaórát kap – a munkavállalói beszámolók szerint. Azt mondták, az üzem már hónapok óta legfeljebb a kapacitása felét használja ki, de akár ennél is alacsonyabb lehet a termelés.
A Mercedes-Benz magyarországi leányvállalatánál jelentős gyárfejlesztés zajlik, amelyet a cég és a kormány következetesen sikertörténetként kommunikál. Ezzel párhuzamosan azonban a kecskeméti üzemben egy műszakra álltak át, ami termelés-visszafogásra utal, miközben az iparági mutatók is kedvezőtlen képet festenek.
A vállalat vezetése immár legalább egy éve azt hangsúlyozza, hogy a kecskeméti gyár az európai Mercedes-üzemek élére tör, és kiemelkedő jövő előtt áll. A dolgozók tapasztalatai azonban mást mutatnak: a korábbi három műszakos munkarendet előbb kettőre, majd egyre csökkentették, mostanra pedig az is előfordul, hogy teljes gépsorokat bontanak le az üzemben – mondta egy munkavállaló a 24.hu-nak.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a helyi médiának elismerte, hogy január és április között a kecskeméti gyár egyes területein átmenetileg egy műszakos működésre állnak át. Ennek ellenére a vállalat – a kormányzati kommunikációval összhangban – továbbra is hangsúlyozza a 2022-ben elindított, nagyszabású bővítési program sikerét.
A cég a műszakcsökkentést is a beruházással indokolja. Tájékoztatásuk szerint az eddigi mintegy egymilliárd eurós fejlesztés részeként idén új modellek gyártása indul az MMA (kompakt és középkategóriás, belső égésű és elektromos járművek), valamint az MB.EA (elektromos luxusautók) platformokon. Ennek érdekében az üzemben átfogó átalakítások és technológiai fejlesztések zajlanak. 2026 januárjában pedig megkezdődött az új, tisztán elektromos GLB modell sorozatgyártásának fokozatos felfuttatása is.
A vállalat hangsúlyozta: a munkarend átalakítása nincs közvetlen hatással a törzsállomány létszámára. A 24.hu forrása ugyanakkor úgy látja, hogy a műszakcsökkentés a gyakorlatban azt jelenti: az üzem már hónapok óta legfeljebb a kapacitása felét használja ki, de akár ennél is alacsonyabb lehet a termelés. Pontos számok azonban nem állnak rendelkezésre. Elbocsátások nem történtek, viszont a dolgozók kevesebb munkaórát kapnak. A téli leállást követően, január 5-én például a munkavállalók mintegy felének nem kellett munkába állnia. A dolgozók azt mondták, a toborzás is megszakadt.
Frissítés!
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A vállalat az alábbi kiegészítést küldte meg szerkesztőségünknek a 24.hu cikkével kapcsolatban:
A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár átfogó, országos toborzási tevékenysége 2025 októbere óta intenzíven zajlik, sem leállás, sem megakadás nem volt és nincs tervben. A hivatalos karrieroldalon jelenleg is számos beosztásban, több száz speciális tudással rendelkező szakember jelentkezését várjuk.
Korábban több alkalommal kommunikáltuk, hogy - a csak bizonyos területeket érintő - egy műszakos munkavégzésre való átállás a gyárbővítési munkálatok mellett az előző modellek kifutása, és az új modellek érkezése miatt volt szükséges. Az új elektromos GLB sorozatgyártása január 19-én megkezdődött, tavasszal a modern hibrid hajtásláncú verziók gyártása is elindul. Emellett 2026-tól Kecskeméten készül majd az új EQ technológiájú C-osztály és az A-osztály gyártása is ide költözik.
Címlapkép: Bús Csaba, MTI/MTVA