Betiltják a fogyasztói csoportokat: vége az átverésnek

Pénzcentrum2011. november 16. 16:13

Az állampolgárok vagyoni védelme érdekében szükséges a fogyasztói csoportok betiltása - áll a gazdasági bizottság módosító javaslatában. Az módosító indítvány elfogadása esetén 2012 január elseje után nem alakulhat újabb fogyasztói csoport, de a már működőek is számíthatnak valamiféle szabályozásra a jövőben.

2012. január 1-jét követően nem hozható létre fogyasztói csoport. A fogyasztói csoport a tagjai pénzének összegyűjtésével foglalkozó csoport, amelynek célja, hogy minden tagja az általa előre meghatározott dolog tulajdonjogát a tagok befizetéseiből, előre meghatározott időtartamon belül — véletlenszerű vagy többletfeltételek vállalásától függő kiválasztás útján — a csoport segítségével megszerezze - áll a módosító javaslatban.

Az indoklás a fogyasztói csoportokba az emberek azzal a céllal lépnek be, hogy a meghatározott ingó vagy ingatlan dolog tulajdonjogát a csoport segítségével megszerezzék. Viszont semmilyen biztosíték nincs a csoport tagjainak a védelmére, a vezetők kevés tőkével rendelkeznek, így a piaci jelenlétük sem kívánatos. A már működő csoportok is ellen fel kell lépni - áll a módosító indítványban. Így a témában további módosító várható.

Már több gazdasági szervezet figyelmeztetett a fogyasztói csoportok veszélyeire, legutóbb a GVH fejezte ki aggodalmát. Akkor a fogyasztói csoportok a végtörlesztőkön akartak nyerészkedni. Nem segítenek a végtörlesztésben a fogyasztói csoportok - hívja fel közleményében a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal.

A Gazdasági Versenyhivatalhoz beérkezett fogyasztói megkeresések száma alapján a GVH úgy látja, hogy a végtörlesztés lehetőségének megjelenésével megnövekedett az érdeklődés a fogyasztói csoportokat szervező vállalkozások szolgáltatásai iránt.

Ahogy a hivatal fogalmaz, a vállalkozások hirdetéseikben a könnyű pénzhez jutás ígéretével kecsegtetik az átlagosnál jóval kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, jellemzően anyagilag megszorult fogyasztókat úgy, hogy -a versenyfelügyeleti eljárások tapasztalatai alapján- nem egyértelműen adnak tájékoztatást a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól.

Fontos kiemelni, hogy a vállalkozások nem pénzt, hanem úgynevezett vásárlói jogot adnak (a cégek megfogalmazása szerint alternatív finanszírozási lehetőséget). A hirdetésekben sugalltakkal ellentétben tehát nem szabad felhasználású készpénzhez jut a fogyasztó, hanem a szerződésben szereplő áru, vagy szolgáltatás tulajdonjogához.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Fontos kiemelni azt is, hogy az adott szolgáltatás nyújtására belső hitelezéssel (a tagok befizetéseiből) kerül sor, meghatározó a szerencseelem léte (sorsolásokon és/vagy előtörlesztés vállalása alapján dől el ki az a szerencsés, aki adott hónapban a vásárlói joghoz juthat) és az a körülmény, hogy a fogyasztó nem a szerződéskötéskor, hanem később, akár évek múltán juthat a vásárlási joghoz, s ezáltal a megszerezni kívánt dologhoz.

A fentiek alapján tehát elmondható, hogy a fogyasztói csoportok bizonytalan (jellemzően távoli) időpontú vásárlást tesznek lehetővé, valamint nem szabad felhasználású készpénzt adnak, míg a végtörlesztéshez gyorsan/biztosan szükséges a fogyasztónak pénzhez jutnia, így a fogyasztói csoportot szervezők által kínált konstrukciók nem alkalmasak a végtörlesztés megoldására.

 

Címkék: