Az utolsó petákjukat is félrerakják a magyarok: ettől félnek most ennyien

Pénzcentrum2025. június 16. 20:02

A felnőtt lakosság több mint 70 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással – derült ki az MBH Befektetési Bank reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság befektetési, megtakarítási szokásait vizsgálta. A válaszadók 66%-a havi szinten rendszeresen tud félretenni, a havi megtakarítások átlagos értéke pedig 91 ezer forintra emelkedett a tavalyi évi 80 ezer forintról. A megtakarítások mögött elsősorban az a cél húzódik meg, hogy felkészüljünk a váratlan kiadásokra, azonban már a hosszú távú, értékmegőrző befektetések iránti érdeklődés is erősebb. A kutatás alapján az is látszik, hogy még 10 millió forint megtakarítás felett is a válaszadók közel 70 százaléka inkább megtakarítóként tekint magára és nem befektetőként.

Az MBH Befektetési Bank idei reprezentatív kutatása alapján a magyar felnőtt lakosság megtakarítási helyzete vegyes képet mutat: a válaszadók 33%-ának közel annyi a megtakarított pénze, mint egy évvel ezelőtt, 33% nyilatkozott úgy, hogy nőtt a megtakarítása, míg 28%-ának kevesebb lett a félretett pénze.

A kutatás alapján jól kirajzolódik az a három csoport, akiknek eltérőek a megtakarításokkal kapcsolatos attitűdjei: a legnagyobb csoportot azok alkotják (45%), akik 2 millió forint alatti megtakarítással rendelkeznek. Az ő esetükben jellemzően kisebb összegekről van szó – átlagosan közel 55 ezer forintot tudnak félretenni havonta –, és megtakarításaikat jellemzően magas likviditású formákban, elsősorban készpénzben vagy folyószámlán tartják. Ennek hátterében leginkább az inflációs környezet és a növekvő mindennapi kiadások miatti fokozott pénzügyi óvatosság állhat.

A következő szegmenst a 2 és 10 millió forint közötti megtakarítással rendelkező felnőtt lakosság alkotja. E körben az átlagos havi félretett összeg meghaladja a 110 ezer forintot. Ez a csoport átmenetet képez a klasszikus megtakarítói és a befektetői attitűd között: pénzügyi mozgásterük már lehetőséget biztosítana a vagyon tudatos, befektetési szemléletű kezelésére, azonban sokan közülük továbbra is elsősorban megtakarítóként tekintenek magukra.

A kutatás alapján a megtakarítók felső szegmensét azok alkotják, akik 10 millió forintot meghaladó tartalékkal rendelkeznek. Ebben a kategóriában már átlagosan 363 ezer forintot tudnak havonta félretenni. Pénzügyi portfóliójuk jellemzően diverzifikáltabb: a válaszadók 59%-a állampapírokban, 35%-a befektetési alapokban, 28%-a ingatlanban, 27%-a részvényben is tartja a megtakarításait. Ugyanakkor még ebben a körben is sokan inkább megtakarítóként, semmint befektetőként azonosítják magukat.

A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy az emberek inkább megtakarítóként gondolkodnak magukról, és nem befektetőként, ami minden bizonnyal hatással van a megtakarított pénzzel kapcsolatos döntéseikre is. Ez azt jelzi, hogy a befektetési szemlélet megerősítése továbbra is kiemelt feladat a pénzügyi szektor számára. A hosszú távú értéknöveléshez ugyanis nem elegendő a tőke megléte, hanem elengedhetetlen a megtakarított összeg tudatos kezelése, a befektetési termékek iránti nyitottság is. Azt is látjuk, hogy bár a vállalati kötvények és jelzáloglevelek alacsony kockázatú, stabil befektetési lehetőséget kínálnak, ismertségük és elterjedtségük a lakosság körében továbbra is visszafogott” – emelte ki Brezina Szabolcs, az MBH Befektetési Bank vezérigazgatója.

Felkészülés a váratlan kiadásokra vagy hosszú távú befektetések?

A kutatási eredmények alapján megoszlik, hogy mikor látják időszerűbbnek, hogy pénzt tegyenek félre: a válaszadók megközelítőleg fele a hónap elején, közvetlenül a jövedelem beérkezése után különíti el a megtakarításra szánt összeget, míg a másik fele a hónap végén, a kiadások után fennmaradó pénzből takarékoskodik. A válaszadók 40%-a nyilatkozott úgy, hogy nem havi rendszerességgel, hanem alkalmanként, jellemzően ritkábban tesz félre, viszont így is képes megtakarítást képezni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A megtakarítók nagyjából fele, több mint 2 és fél millió ember rendelkezik megtakarítási termékkel, és az is örömteli, hogy tavalyhoz képest csökkent a befektetési alapokkal szembeni fenntartás. Ráadásul a válaszadók egyharmada szerint már havi 20 ezer forinttól is érdemes befektetni. Ezzel együtt az látszik a felmérésből, hogy sokan még mindig inkább megtakarítóként tekintenek magukra és nem befektetőként. Ez azt jelzi nekünk vissza, hogy a bankszektornak komoly feladata ezt az attitűdöt átfordítani és rávilágítani, hogy már kisebb összegtől is érdemes befektetőként gondolkodni magunkról

– mondta Nyitrai Győző, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese. 2024-hez képest emelkedett azon válaszadók aránya (54%), akik a biztonsági tartalék képzését tartják legfontosabb megtakarítási célnak. De ezt követően továbbra is a váratlan kiadások fedezése és a családtagokról való gondoskodás a leglényegesebb szempont a lakosság számára. 2024-hez képest azonban pozitív elmozdulás figyelhető meg a befektetői tudatosságban, többen tekintik az értékmegőrzést és az értéknövelést is fontos mozgatórugónak, főként a magasabb megtakarítással rendelkezők körében. A válaszadók közel negyede tesz félre nyugdíj céllal, saját ingatlanra vagy nagyobb utazásra, de a tanulás és az esküvőszervezés is felkerült a listára.

A bizalom alapja a személyes jelenlét

A kutatás rámutatott arra is, hogy bár a pénzügyi információk elsődleges forrása az internet, a befektetési döntések meghozatalában továbbra is a személyes tanácsadásnak van meghatározó szerepe. A válaszadók jelentős része – különösen a magasabb megtakarítással rendelkezők – a banki tanácsadók véleményére támaszkodik, amikor konkrét pénzügyi lépéseket tervez.

Az eredmények azt is tükrözik, hogy tovább nőtt a bankokkal szembeni bizalom az előző évhez képest, a lakosság több mint fele (53%) úgy véli, hogy a bankoknál van a legnagyobb biztonságban a pénze.

Címkék:
befektetés, megtakarítás, kutatás, nyugdíjmegtakarítás, megtakarítási számla, MBH Bank,