Hivatalos, új forintérmét vezetnek be Magyarországon: ennyit fog érni, így néz ki

Pénzcentrum2025. július 16. 11:31

45 év után ismét magyar űrhajós előtt tiszteleg emlékérmével a Magyar Nemzeti Bank (MNB): a jegybank a HUNOR Magyar Űrhajós Program és Kapu Tibor űrutazása alkalmából új, gyűjtőknek szánt érmesorozatot jelentett be, amely 2025 őszén kerül forgalomba.

Az új érmék kétféle változatban – 20 000 forintos ezüst és 3000 forintos színesfém kivitelben – jelennek meg, limitált példányszámban.

A kibocsátás célja nemcsak megemlékezés, hanem ismeretterjesztés is: a különleges dizájnú érmek a HUNOR-program jelképeit, valamint a két magyar kutatóűrhajóst, Kapu Tibort és Cserényi Gyulát is ábrázolják.

A kibocsátás apropója nem más, mint a 2025. június 25-én indult Axiom-4 küldetés, amely során Kapu Tibor 18 napon át dolgozott a Nemzetközi Űrállomáson. A misszió a 2021-ben elfogadott Magyar Űrstratégia eredményeként valósult meg, amely célul tűzte ki egy saját, nemzeti kutatóűrhajós program megvalósítását – ez lett a HUNOR (Hungarian to Orbit) program.

Az érmekből mind az ezüst, mind a színesfém változatból 4000-4000 darab készül, így a gyűjtők számára valódi különlegesség lehet.

Az érmék megjelenése:

  • Előoldal: A Föld és az űr határvonalát, valamint a Csodaszarvast csillagképként ábrázolja, utalva a HUNOR-program hivatalos jelvényére.
  • Hátoldal: A két magyar űrhajós, Kapu Tibor és Cserényi Gyula portréja félprofilból.

Bár névértékkel kerülnek forgalomba (20 000 és 3000 Ft), ezek nem fizetőeszköznek, hanem gyűjtői darabnak készülnek, ezért használatuk a mindennapi vásárlásban nem javasolt.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mint ismert, a Magyar Nemzeti Bank legutóbb 1980-ban, Farkas Bertalan űrutazása alkalmából adott ki hasonló témájú emlékérmét – ez most 45 év után a második ilyen alkalom. Az új HUNOR-emlékérmék így nemcsak az űrkutatás, hanem a magyar érmekibocsátás szempontjából is történelmi jelentőségűek.

Az MNB 1968 óta évente több különleges érmét bocsát ki a magyar történelem, kultúra és tudomány fontos eseményeinek emlékére – ezek gyűjtői körökben értékálló és keresett daraboknak számítanak.

Címkék:
mnb, jegybank, bank, magyar, program, kapu tibor, kapu, tibor,