MTI • 2015. november 24. 16:03
Kifosztás miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség két börtönviselt férfi ellen, aki Csongrádtól Zaláig idős emberektől lopta el a pénzüket úgy, hogy önkormányzati dolgozónak adta ki magát - közölte a Zala Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
A két büntetett előéletű férfi tavaly év végétől idős, megromlott egészségi állapotban lévő, elsősorban egyedülálló embereket kerestek fel önkormányzati dolgozónak kiadva magukat. Különböző okokkal arra vették rá áldozataikat hogy vegyék elő megtakarított pénzüket, majd amikor az idősek nem figyeltek rájuk, kifosztották őket.
Csongrádban egy 83 éves asszonytól a lakásán a nyugdíjszelvényét kérték el, hogy "jogosult-e" segélyre, és
Tarban egy 84 éves asszonytól nyugdíj-kiegészítésre hivatkozva kérték el a személyi igazolványát és régi 10 ezer forintos bankjegyeit, hogy azokat kivonják a forgalomból, de az idős nő figyelmetlenségét kihasználva
A következő napokban Lakhegyen, Rádon, Kunszentmártonban, Mélykúton és Lajoskomáromban csaptak be többnyire 80 évesnél is idősebb embereket, akiktől nem egy esetben alkalmanként egymillió forintnál is többet zsákmányoltak. Kemenesmihályfán egy 91 éves férfitól 50 ezer forintot akartak elvenni, de az idős ember ébersége miatt végül ez nem sikerült nekik.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség a többszörösen visszaeső két férfi ellen nyolcrendbeli, idősek sérelmére elkövetett kifosztás bűntette miatt emelt vádat.