65 évesen nyugdíjba vonult Lagzi Lajcsi: elárulta, mennyi pénzt kap és mire szánja
A zenész nyíltan beszélt anyagi helyzetéről is, elárulva, hogy a folyósított összeg szinte fillérre pontosan kétszázezer forint.
A zenész nyíltan beszélt anyagi helyzetéről is, elárulva, hogy a folyósított összeg szinte fillérre pontosan kétszázezer forint.
Fontos nyugdíjas utalvány érkezik hamarosan postán. A tavaly küldött utazási utalvány 2026. március 31-ig érvényes, a most érkező pedig 2027. március végéig lehet felhasználni.
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 márciusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
Minden nyugdíjas vásárló -5% végösszegkedvezményt kap minden vásárlására, értékhatár nélkül.
Ez a hét a válságok, bérek és budapesti szállodák világáról szólt, ezúttal is összegyűjtöttük a legolvasottabb cikkeinket.
A 89 éves egykori televíziós riporter szerint a reflektorfény soha nem vonzotta, anyagi gondja nincs, szabadidejét könyvekkel, rejtvényekkel és színházzal tölti.
A kezdeti sikeren felbuzdulva a család tagjai egyre több pénzt csaltak ki az idős férfitól.
A nők kedvezményes nyugdíja körül sok a félreértés, mert a 40 év jogosító idő és a nyugdíj összegének kiszámításánál figyelembe vett szolgálati idő nem ugyanazt jelenti.
Az Egyensúly Intézet radikális javaslatot tett a magyar nyugdíjrendszer átalakítására.
A közlönyben többek között megjelent a nyugellátások 2026. januári emeléséről szóló rendelet is.
Az igazgatási szünet a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által folyósított ellátásoknak a megszokott rendben, határidőben történő kifizetését nem érinti.
Egy parlamenti képviselő a nyugdíjasok szervezetének kérésére több fontos kérdést intézett a kormányhoz.
Nyugdíjemelés, 13. és 14. havi juttatás, munkavégzés nyugdíj mellett: mutatjuk, mi marad és mi változik 2026-ban.
Álláskeresési járadék 2026: mennyi a munkanélküli segély összege 2026-ban, hogyan történik az álláskeresési járadék igénylése, milyen munkanélküli központot keressünk fel?
A nyugdíjasok nemcsak hétvégén, hanem hétköznap is utaznak, aktívan keresik a kulturális és gasztronómiai élményeket, és gyakran az unokákat is magukkal viszik.
Borbély Csaba ajándékként vásárolt néhány porcelánbabát, ma pedig a lakását már teljesen ellepték a kis hercegnők, bohócok és népviseletbe öltözött figurák.
A 14. havi nyugdíj fokozatosan épül be a rendszerbe: 2026-ban a havi nyugdíj 25 százalékát, 2027-ben 50 százalékát, 2028-ban 75 százalékát fizetik ki.
12 év után a parlament elfogadta az ingyenes ATM-es készpénzfelvétel határának emelését, ami a nyugdíjasoknak évi több tízezer forint megtakarítást jelenthet.
A hatóságok óvatosságra intenek: mindig kérjünk írásos ajánlatot, és ellenőrizzük a leszállított mennyiséget.
A Szociális Biztosító automatikusan folyósítja a 13. nyugdíjat minden jogosult nyugdíjas számára még idén decemberben Szlovákiában.