Véget ért a nyugdíjasok népszerű pluszjuttatásának osztogatása: ezt kell tenned, ha nem kaptál

MTI2025. október 15. 13:27

Október 15-én azaz szerdán befejeződik a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forintos élelmiszerutalványok kézbesítése - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Zsigó Róbert elmondta, több mint 2,3 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kapja meg az utalványt. A juttatás összértéke 70 milliárd forint, ebből 13 milliárd forintot már levásároltak az érintettek.

Hozzátette, aki nem tudta átvenni, és értesítést kapott a kézbesítőtől, tíz napig felveheti a postán; aki nem kapott értesítést, de jogosult az utalványra, a Magyar Államkincstár honlapján található telefonszámon jelentkezhet.

Az nem fordulhat elő, hogy valaki jogosult, és nem kapja meg vagy nem tudja felhasználni az utalványt - hangsúlyozta. Az utalványokat december 31-ig lehet levásárolni kizárólag hideg élelmiszerre a nagyobb élelmiszerüzleteken túlmenően a piacon, őstermelőknél, zöldég- és hentesüzletekben is.

Zsigó Róbert kitért arra, hogy a novemberben érkezik az inflációkövető nyugdíj-kiegészítés, amelynek összege átlagosan 47 200 forint, decemberben pedig mindenki az emelt összegű nyugdíjat kapja majd.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hogyan értékelik anyagi helyzetüket a magyarok 2025 végén?

Átfogó felmérést indított a Pénzcentrum. A kutatás célja, hogy átfogó képet adjon arról, miként értékelik a magyarok saját pénzügyi helyzetüket, és milyen tényezők befolyásolják anyagi biztonságérzetüket. A felmérés kitér a kiadások fedezetére, az adósságokra és a megtakarításokra is, valamint arra, mennyire érzik stabilnak saját helyzetüket a válaszadók. Köszönjük, ha támogatod a munkánkat egy kitöltéssel!

Címkék:
nyugdij, élelmiszer, nyugdíjas, posta, nyugdíjemelés, juttatás, utalvány, nyugdíjasok, magyar államkincstár, kulturális és innovációs minisztérium,