Sok lakásvásárló álma valósulhat meg hamarosan? Kiderült, mítosz-e a lufi kipukkadása, jöhet-e árcsökkenés

Pénzcentrum2026. március 15. 10:39

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a hazai lakáspiac már eleve jelentős túlértékeltséggel küzdött, amikor az Otthon Start program elindulása újabb drágulási hullámot indított el. Emiatt az éves áremelkedés országosan meghaladta a 21 százalékot. A kezdeti roham lecsengésével azonban drasztikus összeomlás helyett inkább az árak oldalazására, a forgalom mérséklődésére és egy enyhe piaci korrekcióra lehet számítani a jövőben - írja a Bankmonitor.

Az MNB elemzése alapján az ingatlanok már az újabb árugrást megelőzően is közel 19 százalékkal túlértékeltek voltak a makrogazdasági fundamentumokhoz képest. Ebbe a túlhevült piaci környezetbe érkezett meg az Otthon Start program. Ez a konstrukció életkortól, családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül kínált legfeljebb 3 százalékos kamatozású hitelt az első lakásvásárlóknak. Az eddigi rendszertől eltérő, teljesen új réteget célzó támogatás hatalmas érdeklődést váltott ki. Az igényelt hitelek volumene rövid idő alatt a tízszeresére ugrott, ami azonnal megjelent a lakáspiaci keresletben is.

A felfokozott érdeklődés egyértelműen meglátszott az árakon. Egy év alatt országosan átlagosan 21,3 százalékkal drágultak a lakások, Budapesten pedig az áremelkedés a 26 százalékot is meghaladta. Bár sokan hajlamosak kizárólag a támogatott hitelt okolni a kiugró drágulásért, a folyamat valójában két különálló hatás eredménye.

Az év elején a lakossági állampapírokból származó kifizetések élénkítették jelentősen a piacot. Ezt követően az Otthon Start megjelenése a harmadik negyedévben hozott egy újabb, 5 százalékos áremelkedést. Bár ez utóbbi önmagában nem számít történelmi rekordnak, egy eleve túlértékelt, eredetileg stagnálásra várt piacon kifejezetten jelentősnek mondható.

A rendelkezésre álló adatok alapján ugyanakkor az ingatlanpiaci buborék nem növekedett kezelhetetlen méretűvé, így a szakértők szerint drasztikus összeomlástól sem kell tartani. A hitelprogramhoz kapcsolódó kezdeti roham mára egyértelműen lecsengett, amit a tranzakciószámok jelentős visszaesése is mutat. Az év első hónapjaiban mért adásvételek érdemben elmaradnak az elmúlt évek átlagától. Ezzel párhuzamosan a piaci korrekció is megkezdődött, hiszen az utolsó negyedévben már egy minimális, 3 százalék feletti árcsökkenést mértek országosan.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A közeljövőben várhatóan marad a viszonylag alacsony forgalom. Ezzel párhuzamosan az árak oldalazása, vagyis egyes szegmensekben enyhe drágulás, máshol mérsékelt árcsökkenés lesz a jellemző. Ezt a kialakuló egyensúlyt jelenleg csak egy váratlan állami beavatkozás, vagy a meglévő lakástámogatási rendszer érdemi átalakítása tudná felborítani. Ilyen lépésről azonban egyelőre nincs szó.

Címkék:
hitel, otthon, lakáshitel, lakásvásárlás, ingatlan, ingatlanpiac, lakásárak, ingatlanárak, magyar nemzeti bank, támogatott hitelek, otthon start,