Zé Roberto őszintén beszélt a videojáték-függőségről és a 2002-es vb-keretből való kimaradás fájdalmáról is.
Szoros volt a csata Russell és Verstappen között, végül a brit pilóta húzta be az első szabadedzést.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője érte el a leggyorsabb köridőt a Forma-1-es Osztrák Nagydíj pénteki első szabadedzésén a spielbergi Red Bull Ringen.
A legutóbbi, kanadai futamon diadalmaskodó 27 éves pilóta mögött minimális lemaradással végzett másodikként a címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a hazai közönség előtt szereplő Red Bull istálló holland versenyzője. A harmadik köridőt a világbajnoki összetett élén álló Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája érte el.
KATT! Friss sporthírek, élő eredmények a Pénzcentrum Sportonline oldalán!
A másik McLarent a brit Lando Norris helyett ezen a gyakorláson a Forma-2-ben szereplő, 19 esztendős ír Alexander Dunne vezette, aki remek teljesítményt nyújtva negyedikként végzett. Szintén jó edzése volt a brazil Gabriel Bortoletónak, mert a mezőny egyik leggyengébb autójának tartott Sauberrel hatodik lett. A program 17 órától folytatódik a második szabadedzéssel.
Hiába a botrányok, a bírósági ügy, újrázott a Barca elnöke: fölényesen győzött Laporta a választáson
A 63 éves sportvezető a szavazatok 68 százalékát szerezte meg, ezzel újabb öt évre biztosította pozícióját a katalán klub élén.
Ennyi volt, menesztették a kínlódó NB1-es klub sportigazgatóját: vajon megmenekülnek a szezon végén?
A távozó szakember sajnálatát fejezte ki a sikertelen időszak miatt, de hangsúlyozta, hisz abban, hogy a keretben több potenciál rejlik annál, mint amit a jelenlegi...
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







