Pénzcentrum • 2026. február 5. 20:42
Egy olyan magyar olimpikont mutatunk be sorozatunkban, aki először csak hobbiként sportolt, most azonban első téli olimpiájára készülhet. Somodi Maja Szegeden ismerkedett meg a gyorskorcsolyával, és néhány év alatt a hobbisportból junior-világbajnoki címig vitte.
Somodi Maja Szegeden született 2004. október 15-én, és itt is találkozott először a gyorskorcsolyával, ahol Szabó Krisztián edző tanította meg neki az alapokat. Kezdetben csak hobbiként tekintett a sportágra, ám 2018-ban, tizennégy éves korában már érezte, hogy komolyabban is foglalkozni szeretne vele. Két évvel később már a felnőttválogatott tagjaként versenyzett.
Az áttörést a 2024-es, gdanski junior-világbajnokság hozta meg számára. Az 1500 méteres távon győzött, amivel sporttörténelmet írt: a magyar nők közül ő lett az első junior-világbajnok rövidpályás gyorskorcsolyában. Sikere különösen értékes, hiszen az elmúlt évtizedben mindössze egyetlen európai versenyző, a holland Suzanne Schulting tudta megtörni az ázsiai sportolók fölényét ebben a korosztályban.
A Pénzcentrum sorozatában minden, a 2026-os téli olimpián rajthoz álló maygfar olimpikont bemutat. A sorozat eddigi cikkeit itt olvashatod újra:
Nem hitt benne annyira, mégis behúzta a két aranyat
A vb-t megelőző héten Maja még a felnőtt világkupán indult, ahol gyengén teljesített, ezért nem várt sokat magától a junior-világbajnokságon. Edzői segítségével azonban sikerült átlendülnie a holtponton, és végül a döntőben is diadalmaskodott. Másnap a váltóval is aranyérmet nyert.
A 2026-os milánói téli olimpiára a vegyes váltóval kvalifikálta magát, a csapatban pedig megkérdőjelezhetetlen helye van. A játékokat megelőző egy hónappal, a tilburgi Európa-bajnokságon két bronzérmet is szerzett: a női váltóval és a vegyes váltóval egyaránt dobogóra állhatott.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Sportolói pályafutása mellett a tanulást is kiemelten fontosnak tartja. Családjában sok az orvos, így a gimnázium után ő is az orvosi egyetemen folytatta tanulmányait. A gyógyítással azonban csak a korcsolyázókarrierje befejezése után szeretne hivatásszerűen foglalkozni.
Somodi Maja számai az olimpián
A fiatal sportoló három számban is rajthoz áll Milánóban: két egyéni szám mellett a váltóban is számítanak rá társai és a magyar szurkolók. Emellett egy megtiszteltetésben is része lesz: vegyesváltós társával, Nógrádi Bencével együtt viszik majd a magyar zászlót a péntek esti nyitóünnepségen.
- 1000 m
- 1500 m
- 2000 m vegyes váltó
címlapkép: Illyés Tibor / MTI-MTVA