Véget se ért a téli olimpia, már kitört a botrány a következő miatt: hogy lesz ebből verseny?
Távozott posztjáról a 2030-as francia Alpok téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója, Cyril Linette.
Távozott posztjáról a 2030-as francia Alpok téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója, Cyril Linette.
A történelmi amerikai hokis sikert Donald Trump amerikai elnök egy mesterséges intelligenciával generált videóval ünnepelte meg.
Bár jó volt a szervezés, kihívások is adódtak bőven a tegnap véget ért milánó-cortinai téli olimpián - erről beszélt a MOB elnöke a sportolók fogadásán.
A műkorcsolyázók öltözékei akár 9 000 dollárba is kerülhetnek, úgy, hogy mindössze négy percig láthatók a jégen.
A norvég sífutó mind a hat számban, melyben elindult, aranyérmet nyert az olimpián.
Ukrajna téli paralimpiai csapata bojkottálja a paralimpia nyitóünnepségét, tiltakozásul amiatt, hogy az orosz és belarusz sportolók saját nemzeti zászlajuk alatt versenyezhetnek
Egyéniben két magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó harcol ma a téli olimpián, de jégre lép a férfi váltó is 5000 méteren.
Kínai aranyérem született 1500 méteren, a magyar színekben induló Kim Minszok a hetedik helyen zárt.
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elégedetten értékelte a magyar csapat eddigi szereplését a milánó–cortinai téli olimpián.
A Kónya Ádám és Büki Ádám alkotta duó a mezőny végén, a 26. helyen zárta a selejtezőt.
A magyar sífutó páros, Pónya Sára és Laczkó Lara Vanda a 25. helyen zárta a milánói-cortinai téli olimpia szabadstílusú csapatsprintjét.
Ma újra egy csomó magyar versenyzőért szoríthatunk az olimpián; lássuk, kinek mikor lesz a versenye!
A 2026-os milánói téli olimpia apropóján sportdietetikusok osztották meg, milyen táplálkozási elveket követnek az élsportolók.
Donald Trump az utolsó pillanatban dönthet úgy, hogy csatlakozik a milánó–cortinai téli olimpia záróeseményeihez.
A 2026-os cortinai téli olimpia egyik váratlan közösségimédia-sztárja nem sportoló, hanem egy 61 éves glasgow-i jégtechnikus.
A Pavlova Maria és Szvjatcsenko Alekszej alkotta magyar műkorcsolyapáros kimagasló teljesítménnyel a negyedik helyet szerezte meg a milánó–cortinai téli olimpia páros versenyében.
Az olimpia mai versenynapját magyarok nélkül rendezik meg, de ettől még bőven lesz izgalom a programban. Az alábbiakban megmutatjuk, mit lehet ma nézni.
Fantasztikus negyedik helyet szerzett a magyar műkorcsolyapáros, Pavlova Marija és Szvjacsenko Alekszej a hétfői kűr után.
A férfi váltó egy szerencsétlen kicsúszás miatt maradt le a döntőről, míg Végi Diána Laura a női 1000 méteres táv negyeddöntőjében esett ki.
Ma a short trackesek, és a magyar jégtánc-páros is megmutatja magát a téli olimpián: mutatjuk, hogy mikor.