-3 °C Budapest

Jeki Gabriella

Szenvedélyesen szeretem a munkámat és mélyen hiszek abban, hogy újságíróként fontos küldetésünk van. Felgyorsult és modern világunkban minden egyetlen kattintással elérhető, ám az álhírek és dezinformációk forgatagában egyre nehezebb tudatosan navigálnunk. Ebben kell nekünk, újságíróknak egyfajta iránytűt mutatni az olvasóknak, nézőknek. Ezért kutatom fel a leghitelesebb szakértőket egy adott témában, ezért ellenőrzök minden információt több forrásból, és ezért igyekszem mindig közérthetően, ám infotainment stílusban fogalmazni. Tény, hogy sokan ma már leginkább reggel a villamoson vagy este a fürdőkádban fogyasztanak médiatartalmakat, ezért alkalmazkodva az új trendekhez – ám megtartva a „régimódi” újságírói stílusomat – fejlesztem magam folyamatosan. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, ezért nyelveket tanulok, sokat utazom és épp a disszertációmat írom az egyik történelemtudományi doktori iskolában. Úgy gondolom, hogy az összefüggések minél komplexebb megértése sokat segít megfelelően reflektálni a világ folyamatos változásaira. Épp ezek miatt sokrétű az a téma, amiről szívesen írok. És ami igazán kikapcsol és feltölt, az a túrázás. Szó szerint szerelmes vagyok az Alpok vonulataiba. Hegymászás közben teljesen ki tudom kapcsolni a gondolataimat és miközben próbálom a megfelelő mennyiségű oxigént juttatni a tüdőmbe, minden teljesen más megvilágításba kerül. Aztán csak ülök egy sziklán és hosszú percekig nézem a gyorsan szaladó felhőket.

  E-mail a szerzőnek

A SZERZŐ CIKKEI
Rendkívüli: közvetlen brüsszeli forrásokat kaphatnak a magyar városok és régiók
Jeki Gabriella | 2020. június 17. 06:35

Rendkívüli: közvetlen brüsszeli forrásokat kaphatnak a magyar városok és régiók

Egy minden eddiginél „zöldebb” irányt vehetnek a magyarországi települések a brüsszeli Régiók Európai Bizottságának új kezdeményezése révén, amelynek célja, hogy a városok és régiók az európai zöld megállapodás középpontjába kerülhessenek, miközben hozzájárulnak az Európai Unió fenntartható növekedési stratégiájához és az új koronavírus-járvány nyomában kialakult gazdasági krízis helyreállításához.

Szenzációs áttörés Pécsett: ilyen hidrogénhajtású járművekkel járhatunk hamarosan
Jeki Gabriella | 2020. június 15. 06:27

Szenzációs áttörés Pécsett: ilyen hidrogénhajtású járművekkel járhatunk hamarosan

Pécsen fejlesztik a jövő hidrogénhajtású technológiáját. A pécsi Kontakt-Elektro Kft. tüzelőanyag cellás fejlesztései egy fenntarthatóbb jövőbe mutatnak és erősíthetik Magyarország szerepét a világgazdasági piacon. A HelloVidék a baranyai vállalkozást kérdezte a jövő technológiájáról és az ebben rejlő lehetőségekről.

Drasztikus változás érik a Balatonnál: meg van pecsételve a régió sorsa?
Jeki Gabriella | 2020. május 22. 06:27

Drasztikus változás érik a Balatonnál: meg van pecsételve a régió sorsa?

A Balaton éghajlati és időjárási tendenciáiról, illetve az ezzel járó hatásokról és a lehetséges tennivalókról a Meteorológiai Szolgálat Siófoki Obszervatóriuma tájékoztatta a Balaton Fejlesztési Tanácsot. Az online tanácskozáson a HelloVidék is részt vett, ahol leginkább arra voltunk kíváncsiak: milyen nyárra számíthatunk idén a magyar tengernél?

Drasztikus változás jön a magyar erdőkben: itt vannak a konkrét tervek
Jeki Gabriella | 2020. május 5. 06:42

Drasztikus változás jön a magyar erdőkben: itt vannak a konkrét tervek

Valami nagyon mozgolódik az erdőkben: fokozatosan növelik az erdősültség mértékét az országban, miközben az erdőhasználat lehetőségei is növekednek. A környezet állapota javul, nő az erdei turizmus lehetősége, miközben gyarapodik a vadállomány.

Szinte hihetetlen: ennyit lóg most egy átlag tini az interneten
Jeki Gabriella | 2020. május 1. 07:37

Szinte hihetetlen: ennyit lóg most egy átlag tini az interneten

Számos nehézséget, de pozitív változásokat is előidézett az online térben az új koronavírus-járvány. Guld Ádám, médiakutatót és kommunikációs szakembert kérdeztük a krízishelyzet miatt felgyorsult és most kialakult trendekről és jelenségekről.