Pénzcentrum • 2023. augusztus 29. 10:30
Két héttel ezelőtt kapott kétoldali szívinfarktust Benyó Miklós, azaz Tekknő Miki. Életmentő műtétje után lábadozik, fellépni azonban még jó ideig nem járhat. Zenésztársa, MC Hawer beszélt az állapotáról, és arról, hogy habár egyedül is koncertezik tovább, sok esetben lemondják a fellépéseket.
Két héttel ezelőtt kapott kétoldali szívinfarktust Benyó Miklós, azaz Tekknő Miki, akin életmentő műtétet kellett végrehajtani, kritikus állapotban volt. Állapotáról most zenésztársa, Koczka Géza, azaz MC Hawer beszélt a Borsnak: mint elmondta, barátja már jobban van, megkezdte négy hetes rehabilitációját Balatonfüreden. Ha minden rendben megy, nemsokára a színpadra is visszatérhet.
Miki egyre jobban van, hétvégékre haza is engedik őt. Már kutyát is sétáltatott, de még egyelőre hamar kimerül. Ha minden jól megy, akkor szeptember végén már együtt mehetünk a fellépésekre
- magyarázta MC Hawer, aki így most egyedül tolja le a leszervezett haknikat. A jelenlegi helyzet komoly fejtörést okoz a fellépések miatt, ugyanis sok esetben visszamondják a szervezők a felkéréseket, annak ellenére, hogy elmondása szerint mindenhol pozitív fogadtatásban részesül.
Minden fellépést most 200 százalékon kell teljesítenem, hiszen egyedül vagyok. Így is nagyon jó hangulatúak a koncertek, a közönség fantasztikus és nagyon sok szeretetet küldenek Mikinek. Azzal, hogy a szervezők nem mondják le a koncertjeinket, Mikinek is segítenek, hiszen mindkettőnknek a fő anyagi forrásai a fellépések. Nem vagyunk áruk, akiket csak felraknak a színpadra, hogy produkáljátok magatokat
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– emelte ki Koczka Géza.