Telex • 2025. október 28. 20:30
Elhunyt Komjáthy György: a magyar rádiózás legendás alakja 91 éves korában távozott az élők sorából. Az EMeRTon-díjas és Fonogram szakmai életműdíjas zenei szerkesztő évtizedeken át meghatározó szerepet töltött be a hazai rádiózás történetében - írta a Telex.
A család közösségi oldalon tett bejelentése szerint Komjáthy György öt héttel ezelőtt még aktívan dolgozott. Tervei között szerepelt, hogy a rádiózás 100 éves születésnapján virágot helyez el a Bródy Sándor utcai épületnél, amit második otthonának tekintett.
A legendás rádiós augusztusban a Rádió 100 stúdiójában idézte fel legkorábbi médiaélményeit, ahol Radó Árpádot, a Magyar Rádió egyik első, "orgonahangú" bemondóját említette példaképeként. Beszélt arról is, hogyan vezetett útja a gyermekkori zenei élményektől és kántori munkától a Magyar Rádió stúdiójáig.
Komjáthy György kulcsszerepet játszott az első magyarországi kereskedelmi rádió, a Danubius zenei arculatának kialakításában. Az eredetileg német nyelvű, Ausztriába sugárzó adó tervét az osztrákok visszalépése után alakították át hazai kereskedelmi csatornává, amelynek felépítésében Komjáthy is részt vett.
Bár műsorai közvetett módon "versenyeztek" a Szabad Európa Rádió Cseke László vezette adásaival, a két szakember jó kapcsolatot ápolt egymással. A rendszerváltás után, 1999-től társszerkesztőként dolgoztak együtt a Sláger Rádió "Nem csak fiataloknak" című kívánságműsorában.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Utolsó nyilvános megszólalásai egyikében Komjáthy aggodalmát fejezte ki a világ jövőjével kapcsolatban: "Eltűnik lassan az ember emberhez való viszonya, eltűnik az egymás iránti megbecsülés, eltűnik a szeretet, ami nagyon fontos az életben" - fogalmazott a rádiózás jövőjéről szóló beszélgetésben.