Így látta a világot a legendás Keleti Éva: "A fotográfia nincs a helyén Magyarországon"
Keleti Éva tegnap elment, de a gondolatai velünk maradnak.
Keleti Éva tegnap elment, de a gondolatai velünk maradnak.
Tarr Béla a nemzetközi művészfilmes szcénában is hatalmas respektnek örvendett, amit az is bizonyít, hogy nemrég még életműdíjat vehetett át a Tokiói Filmfesztiválon.
Hetvenéves korában meghalt Tarr Béla filmrendező, a magyar filmművészet egyik legismertebb és nemzetközileg is nagyra becsült alkotója.
Korábbi csapattársai, barátai és a volt edzője beszélt megrendülten arról, hogy elhunyt a mindössze 34 esztendős sportoló.
95 éves korában távozott Colin McDonald, a Burnley legendás kapusa, az angol válogatott egykori játékosa.
Mindössze 34 évesen elhunyt Dudás Miki világbajnok kajakozó.
Alapító tagja volt a Kispál és a Borznak, később pedig ott volt az újjáalakuló zenekarban is.
80 éves korában elhunyt Dimitar Penev, a bolgár labdarúgás legendás alakja, aki szövetségi kapitányként az 1994-es világbajnokságon a negyedik helyig vezette csapatát.
Nemcsak edzőként, hanem emberként is nagy hatással volt mindazokra, akikkel együtt dolgozott - írta róla az egyesülete.
Kilencvenegy éves korában elhunyt Brigitte Bardot, a nemzetközileg elismert francia filmcsillag és állatvédő aktivista.
Ian Anderson, a zenekar frontembere a Jethro Tull hivatalos weboldalán jelentette be a hírt.
Elhunyt Sivert Guttorm Bakken norvég sílövő, akit holtan találtak olaszországi szállodai szobájában. A 27 éves sportoló halálának oka egyelőre ismeretlen.
Mindössze 32 évesen elhunyt Nicholas Hum, a tokiói paralimpián bronzérmes ausztrál távolugró.
Balázs Péter 2007-től összesen 14 éven keresztül vezette a Szigligeti Színházat.
Elhunyt Szűcs István, a DVTK egykori belső védője, aki játékosként és edzőként is jelentős szerepet töltött be a diósgyőri labdarúgás történetében.
Elhunyt Nicola Pietrangeli, a kétszeres Roland Garros-győztes olasz teniszlegenda.
Hosszú, méltósággal viselt betegség után elhunyt Lehoczki László, a Spider Mentőcsoport alapítója és Mancs gazdája, akinek neve örökre összeforrt a hazai mentőkutyás tevékenységgel. A magyar katasztrófamentés egyik ikonikus alakját családja jelentette be csütörtökön.
Kilencvenkét éves korában vasárnap elhunyt Hámori Jenő olimpiai és világbajnok kardvívó.
Rob Gronkowski, a négyszeres Super Bowl-győztes korábbi NFL-játékos egy napra visszatért a New England Patriotshoz, hogy hivatalosan is a csapatnál vonulhasson vissza.