Pénzcentrum • 2026. január 19. 14:08
Fenyő Miklós továbbra is kórházi kezelés alatt áll tüdőgyulladással, állapotáról egyelőre nem közöltek részleteket.
A 78 éves eMeRTon-díjas előadó menedzsere a Telexnek nyilatkozva megerősítette, hogy az énekes jelenleg is kórházban van, de állapotáról nem adott részletes tájékoztatást.
Fenyő Miklós betegségéről január 11-én számoltak be hivatalos Facebook-oldalán, ahol közölték, hogy tüdőgyulladással kórházba került. Pár nappal később állapotának a javulásáról számoltak be, de jelen állás szerint úgy tűnik, még mindig kezelés alatt áll a legendás énekes.
A bejegyzésben arra kérték a rajongókat, hogy szurkoljanak mielőbbi felépüléséért, és ígéretet tettek a további tájékoztatásra.
A Hungária együttes egykori frontembere már 2024 elején is egészségügyi problémákkal küzdött. Egy felső légúti fertőzés miatt kialakult gyulladás következtében berekedt, ami miatt kénytelen volt lemondani hagyományos karácsonyi koncertjét.