Drámai pillanatok a színpadon: rosszul lett Pásztor Erzsi, félbeszakadt az előadás

Pénzcentrum2026. március 17. 08:33

Félbeszakadt a Fergeteges látogatás című előadás a Turay Ida Színházban, miután Pásztor Erzsi rosszul lett a színpadon. A színésznő később személyesen kért elnézést a közönségtől, írja a story.hu.

A Turay Ida Színházban futó Fergeteges látogatás című komédia a megszokottnál mintegy 30 perccel korábban ért véget, miután Pásztor Erzsi rosszul lett az előadás közben.

A 89 éves színésznő már eleve nem érkezett jó állapotban a színházba, és a kétfelvonásos darab során többször is kollégái segítségét kérte.

Az előadást végül megszakították, Darvasi Ilona igazgató pedig a közönség megértését kérte. Pásztor Erzsi ezt követően a nézők elé lépett, és elnézést kért a történtekért, hangsúlyozva, hogy a közönség ennél jobb előadást érdemelt volna.

A színésznőt nemrég baleset is érte: egy korábbi esés következtében három csigolyája megrepedt. Elmondása szerint a sérülés súlyos fájdalmakkal jár, amelyre nincs valódi gyógymód, csak a pihenés és a kímélet. Állapota miatt több előadását is le kellett mondania.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Címlapi kép: Zih Zsolt, MTI/MTVA

Címkék:
egészség, baleset, sztár, betegség, idős, szórakozás, bulvár, híresség, színésznő, színház, pásztor erzsi,