A frissen díjazott fiatal színészek teljes egészében felajánlották a pénzjutalmukat.
Pásztor Erzsi súlyos vérszegénység miatt drasztikusan lefogyott, és az étvágytalanság hónapokra megnehezítette a mindennapjait. A 88 éves színésznő laboreredményei ugyan már javultak, de fizikailag még nem nyerte vissza korábbi állapotát, és gyakran fájdalomcsillapítóval kénytelen fellépni.
Súlyos vérszegénység miatt néhány hónap alatt 15 kilót fogyott Pásztor Erzsi Kossuth-díjas színművésznő – írja a Blikk. A Szomszédok Janka nénijeként ismert 88 éves színésznő a lapnak elmondta, hogy vérszegénysége miatt vashiány alakult ki nála, ami teljesen elvette az étvágyát.
„Annyira nem bírtam enni, hogy ha kétfogásos volt az ebéd, először a levest ettem meg, aztán csak egy óra múlva a másodikat. Igyekszem azért sok olyan ételt fogyasztani, amiben van vas, például bab, lencse, spenót, sóska, kivi. Mostanra az értékeim már visszaálltak, de a súlyom még nem igazán, egyelőre stagnálok” – mondta Pásztor Erzsi, aki tavaly júniusban, egy forgatáson lett rosszul, ekkor derült fény a betegségére.
„Jelenleg 50 kiló vagyok, csont és bőr. Sose voltam még ennyire vékony, a betegségem után sem” – mondta, utalva a rákjára, amelyből hét éve gyógyult fel. Hozzátette: a lába legyengült és isiásza is van, ami miatt előfordul, hogy csak fájdalomcsillapítóval tud színpadra állni.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







