-5 °C Budapest

Leáldozott a hibridek csillaga? - a vég okai

Pénzcentrum
2007. február 28. 16:00

Egészen 2002 óta nem volt olyan magas a fogyasztósági hajlandóság az újautó piacon mint idén februárban - derül ki a Bigresearch szokásos, fogyasztói szokásokról készített felméréséből. Az amerikai fogyasztók 12,1 százaléka tervez autóvásárlást a következő 6 hónapban, ez az érték utoljára öt évvel ezelőtt volt 12 százalék felett.

A Bigresearch ügyvezetője szerint míg öt évvel ezelőtt a vásárlásösztönző eszközök és a 0 százalékos önrésszel felvehető finanszírozási konstrukciók játszottak fontos szerepet a vásárlási hajlandóság emelkedésében, addig az idén az egyre stabilizálódó olajár áll a döntések hátterében.

Valószínűsíthetően az üzemanyag árának csökkenésére vezethető vissza az is, hogy megcsappant az érdeklődés a hibrid autók irányában: a tavalyi 9,2 százalékból mára már csupán a megkérdezettek őt százaléka döntene a környezetkímélő gépjárművek mellett.

A felmérés keretén belül megkérdezett fogyasztók többsége (66,1 százaléka) 20 000 és 40 000 dollár, vagyis 3 840 000 és 7 680 000 forint közötti összeget szán autóvásárlásra.

Az márka-bizalmi indexeket is nagyító alá kerültek a felmérés keretében, a fogyasztók érdeklődésének középpontjában jelenleg a Toyota, a Honda, a Kia, az Audi, a Chrysler, a Cadillac és a Volkswagen áll. A negatív listát pedig a Mercedes-Benz és a Nissan vezeti.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42