MTI • 2025. január 16. 08:31
A kedvezőbb adózás, a zöldebb és biztonságosabb budapesti közlekedés, a munkalehetőségek és a tisztességes megélhetés érdekében tüntettek taxisofőrök szerdán Budapesten a Taxisok Érdekvédelmi Szervezetének felhívására.
A résztvevők délután a Hősök terén gyülekeztek a járműveikkel, majd több csoportban az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Pénzügyminisztérium (PM), a Főpolgármesteri Hivatal, valamint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) épülete elé hajtottak, és ezek között autózva, egymást váltva kora estig folytatták a demonstrációt.
Az érdekvédelmi szervezet közleménye szerint egyebek között az alanyi adómentességi határ azonnali emelését követelik 18 millió forintra, majd ennek további módosítását a bér- és kiadási környezet változásának megfelelően. Sürgetik továbbá a taxisok létszámkorlátozását Budapesten, a közlekedés biztonságának felülvizsgálatát, illetve tárgyalni akarnak a taxisok munkakörülményeit érintő biztonsági kérdésekről is.
Bár Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden bejelentette, hogy a kormány emelné az alanyi adómentesség értékhatárát, más kérésekre nem érkezett "megfelelő válasz" - közölte az érdekképviselet. Hozzátették, hogy a szerdai esemény megmutatta a taxisok egységét és eltökéltségét, de a Taxisok Érdekvédelmi Szervezete újabb megmozdulást szervez, ha a kitűzött célok nem teljesülnek.
Emeljék fel az alanyi áfamentesség határát
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna szerda délutáni műsorában elmondta: már tavaly megfogalmaztak a Pénzügyminisztériumnak egy olyan, nemcsak a taxisokat, hanem az egész egyéni kisvállalkozói szférát érintő javaslatot, hogy emeljék fel az alanyi áfamentesség határát, ami azoknak lehet segítség, akiknek a bevétele a jelenlegi 12 millió forintos határt súrolja.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szövetség elnöke szerint erre több uniós országban is van példa. Elmondta, hogy a költségek növekedése miatt a taxis vállalkozók is több bevételre törekednek, így viszont a magasabb bevételek miatt már átléphetik azt a határt, ami után meg kellene fizetniük a 27 százalékos áfát. Jelezte, hogy javaslatukra a minisztérium részéről van fogadókészség, a kormány a javaslatot nem elutasította vagy lesöpörte, csupán türelmet kért, amit az Országos Taxis Szövetség megértett.
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd