2 °C Budapest
hősök tere budapest

Köztisztviselői sztrájk 2025: ezért tüntetnek a köztisztviselők, ezt várják a kormánytól

2025. február 10. 18:14

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) még február 5-én tette közzé sztrájk-felhívását a közöségi médiában. Akkor azt közölték, az ország több különböző pontján, egy időben tartanának munkabeszünetetést a köztisztviselői sztrák keretében 2025-ben. A felhívás szerint ez az első eset, hogy az MKKSZ tagjai és tagsággal nem rendelkező kormánytisztviselők együtt szervezünk sztrájkot. Március 4-én kitűzték a sztrájk dátumát is.

"SZTRÁJK! SZTRÁJK! SZTRÁJK! A Kormány hülyének nézi a kormánytisztviselőket! Nem maradt más, mint a sztrájk! Követeljük, hogy duplázzák meg a területi közigazgatási kormánytisztviselők bérét!" - áll az MKKSZ felhívásában, melyből kiderül, hogy a sztrákjhoz nem szakszervezeti tagok is csatlakozhatnak. "Itt már nem csak arról szól a történet, hogy kineveti és hülyének nézi szó szerint bárki a kormánytisztviselőket a megalázóan alacsony bérezésük miatt, hanem önök megélhetési válságba sodortak rengeteg kollégát" - üzentek a kabinetnek. 

Mint azt Boros Péterné, az MKKSZ elnöke a 24.hu-nak elmondta, a sztrájkfelhívással arra reagáltak, hogy sok igénybejelentés érkezett arra vonatkozóan, hogy a szervezzenek meg egy sztrájkot. A szakszervezet elindította a dolgozói szándékok feltérképezését, valamint zajlik a szakértői anyagok előkészítése és a törvényes sztrájk feltételeinek a megteremtése. Boros Péterné elmondása szerint növekvő igény mutatkozik egy munkabeszüntetés iránt, a kormánytisztviselők körében a feszültségek most nagyobbak mint az elmúlt években bármikor.

Ezért lesz közszolgálati sztrájk 2025-ben

A MKKSZ elnöke szerint a kormányhivatali dolgozók túlnyomó többségének havi fizetésénél továbbra is a garantált bérminimum szintje - jelenleg nettó 242 ezer forint- az irányadó. Miközben a minisztériumok felsővezetőinek évről évre jelentősen növelik az illetményét, addig a kormánytisztviselőknél 2022 óta nem volt általános bérfejlesztés, csak a hivatali vezetők illetménye növekedett. A kabinet tavaly azt is elmulasztotta, hogy a 2025-ös bérekről tárgyaljon a szakszervezetekkel – tette hozzá Boros Péterné.

Az alacsony fizetések miatt pedig a kormányhivatalokban óriási a létszámhiány, ez pedig a közszolgáltatások minőségének a rovására megy a szakszervezet szerint. Ha nincs elég ügyintéző, azt az ügyfelek szenvedik meg, mert a kormányablakoknál hosszú sorállás lesz, hasonlóan, mint az egészségügyben – mondta az MKKSZ elnöke.

Mikor és hol lesz a sztrájk köztisztviselők részvételével?

Az MKKSZ márciust megelőzően annyit árult el a lapnak, hogy ha a megvalósul a sztrájk, akkor az egy időben lesz megtartva az ország különböző pontjain. Az érdekképviselet célja, hogy egy sztrájkmegállapodás értelmében a kormánnyal tárgyalásokat kezdeményezzen. A sztrájkot egyelőre csak a kormánytisztviselők körében kezdeményezik, de a szakszervezet nyitott az önkormányzati köztisztviselők irányába is, amennyiben a sztrájk szándékával megkeresik őket.

A Szakszervezetek Akciószövetséghez időközben csatlakozott a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete is. Így az Akciószövetség 22 000 taggal bővült. A Szakszervezetek Akciószövetség szolidáris és támogatja a MABIE, vagyis a magyar bírák február 22-i demonstrációját és támogatja a Magyar Orvosok Szakszervezete március 8-i tüntetését is és szolidáris a területi kormánytisztviselők helyzetének rendezésével, sztrájkfelhívásával - közölték.

A MOSZ, vagyis a Magyar Orvosok Szakszervezete ugyancsak szolidáris a szociális dolgozókkal, akiknek humanizmusa, munkája valamennyiünk életét szebbé, kényelmesebbé és könnyebbé teszi, gondoskodva a legkisebb gyermekek ellátásától a segítségre és gondozásra szoruló idősekig - közölték.

Friss! Az MKKSZ a márciusi ülésén, ahogy ígérték, meghozta a döntést a sztrájk időpontjáról. A sztrájk napját április 23-ra tették. "Elég volt a kormányzati mellébeszélésből, hogy átlagban nettó 500 ezer forintot kapnak a köz szolgálatában dolgozók. Ez egy hazugság! A miniszterek, államtitkárok igen, a többszörösét is, de aki ügyintézőként, kormánytisztviselőként dolgozik például egy kormányablakban-, földhivatalban, vagy minisztériumi országos főhatóságnál-, illetve köztisztviselőként a helyi önkormányzati hivatalban, annak felkopik az álla" - írták az időpontot nyilvánosságra hozó közleményben. Azt még nem tudni, hol fognak pontosan sztrájkolni a köztisztviselők.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Közszolgálati dolgozók sztrájk fehívása - Április 23.

A Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöksége döntött: Sztrájkot hirdet! - írják a honlapon

"Elég volt a kormányzati mellébeszélésből, hogy átlagban nettó 500 ezer forintot kapnak a köz szolgálatában dolgozók. Ez egy hazugság! A miniszterek, államtitkárok igen, a többszörösét is, de aki ügyintézőként, kormánytisztviselőként dolgozik például egy kormányablakban-,  földhivatalban, vagy. minisztériumi országos főhatóságnál-, illetve köztisztviselőként a helyi önkormányzati hivatalban, annak felkopik az álla.

Orbán Viktor 2025. március 1-től 7,1 millió forintot fog keresni. Az Ő illetménye automatikusan nő, ahogy a parlamenti képviselőké is! Akkor a kormány akaratából a munkavállaló kormánytisztviselők bére miért nem emelkedik automatikusan? Miért nem nő automatikusan az önkormányzati köztisztviselők keresete?

Követeljük, hogy az állam-, helyi önkormányzatok alkalmazásában dolgozók bére is olyan automatikusan emelkedjen és kövesse az inflációt, mint Orbán Viktoré! Ha a miniszterek fizetéséről Orbán Viktor dönt, akkor miért nem dönt a kormányát kiszolgáló közalkalmazottak, köztisztviselők és közszolgálati dolgozók béremeléséről is.

A sajátjáról tud dönteni, a kormányát kiszolgáló kisemberekéről miért nem? Ha az Ő fizetésére van pénz a költségvetésben, akkor miért hivatkozik a gazdaság állapotára, háborús vészhelyzetre állandóan, mikor a köz szolgálatában élők megélhetéséről van szó? 7,1 millió forintból havonta bárki meg tud élni ma Magyarországon, de 250-300 ezer forintból lehetetlen.

Ezért az MKKSZ rendhagyó sztrájkban segíti a köz szolgálatában dolgozókat. Minden jogi, szervezési, szakmai támogatást megad Nekik! Az MKKSZ elkészítette és a sztrájkolók rendelkezésére bocsájtja a szükséges dokumentumokat,  a sztrájk szervezésének know how-ját."  - áll a felhívásban. A segédanyagokat a kormánytisztviselői sztrájk, illetve az önkormányzati sztrájk szervezéséhez a honlapon tették közzé. 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?