Pénzcentrum • 2025. február 13. 10:04
Bár elsőre úgy tűnhet, hogy egy éjszaka egy reptéri hotelben extra kiadás, sok esetben akár spórolást is jelenthet. Érdemes előre tervezni és összehasonlítani a költségeket, mert egy jól megválasztott szálloda nemcsak pénztárcabarát lehet, hanem az utazás élményét is jelentősen javíthatja.
Az utazás egyre népszerűbb a magyarok körében, és a repülőtér forgalma évről évre növekszik, különösen a tavaszi és nyári időszakban. A fapados légitársaságok kedvező jegyárai miatt egyre többen választják a légi közlekedést, azonban ezeknek a járatoknak egy része hajnalban vagy kora reggel indul annak érdekében, hogy alacsonyan tudják tartani az áraikat.
Az agglomerációból és vidékről indulók számára ez komoly kihívást jelent, hiszen a reptérre való kijutás nemcsak időigényes, hanem jelentős költségekkel is járhat. Az egyik lehetőség a taxi vagy a transzferszolgáltatás, amely gyakran rendkívül drága. A taxiútért 25 ezer forintot is elkérhetnek a szolgáltatók attól, aki az agglomerációból indul, de ez inkább több, ami nem is csoda, hiszen már főváros közepéből is 12-15 ezer forintba kerül egy út ki a reptérre.
A reptéri transzferszolgáltatások esetén az ár valamivel alacsonyabb lehet, de még mindig 20 ezer - 25 ezer forint között alakulhat, a távolságtól és a szolgáltatótól függően. A saját autóval való utazás sem feltétlenül olcsóbb megoldás, hiszen a reptéri parkolási díjak jelentősek lehetnek, különösen hosszabb utazás esetén. Egy napi parkolás 7900 - 13 400 forint körül mozog - az árak persze sávosan változnak. Ezek a költségek különösen fájdalmasak lehetnek, ha a repülőjegy ára maga olcsóbb, mint a reptérre való eljutás.
Nem biztos, hogy tízezrekkel olcsóbb, de egészen biztosan kényelmesebb megoldás, amire sokan nem is gondolnak: egy éjszaka egy reptér közeli szállodában. Egy éjszaka egy reptéri szállodában 15 ezer - 25 ezer forint között mozog, ami kevesebb lehet, mint egy hosszú taxiút vagy transzferszolgáltatás.
Emellett kényelmes és stresszmentes alternatíva, hiszen nem kell hajnalban kelni és attól tartani, hogy lekéssük a járatot. Egy hosszú utazás előtt egy jó alvás sokat jelenthet, így kipihenten indulhatunk útnak. Sok reptéri hotel extra szolgáltatásokat is kínál, például ingyenes reptéri transzfert, úti csomagot, szendvicseket ad, amely még tovább csökkentheti a költségeket. Néhány konkrét példát is érdemes megvizsgálni:
- Az Ibis Styles Budapest Airport Hotelben egy éjszaka 20 000 - 25 000 forintba kerülhet, amely reggelit és ingyenes transzfert is tartalmaz.
- Az Airport Hotel Budapestben 18 000 - 23 000 forintért lehet megszállni, szintén transzferszolgáltatással a terminálhoz.
- A költséghatékonyabb megoldások között szerepelnek a vecsési panziók és Airbnb-opciók is, ahol már 10 000 - 15 000 forintért találhatók szállások a repülőtér közelében.
Tömegközlekedés?
A tömegközlekedés is jó alternatíva lehet a reptérre való kijutáshoz, bár korlátozottan. A 100E és a 200E buszok járnak a repülőtérre, de ezek nem minden időszakban elérhetők, különösen hajnalban nem. A Deák térről indulnak, tehát a nem fővárosiaknak oda eljutni az éjszaka közepén problémás lehet. A vonatközlekedés Vecsésig működik, onnan viszont külön transzfert kell igénybe venni.
Miért kell hajnalban kelni?
A fapados légitársaságok (például Ryanair, Wizz Air, easyJet) jellemzően kora reggel vagy késő este indítják járataikat több okból is, amelyek főként költségcsökkentési és hatékonysági szempontokhoz köthetők. A repülőterek díjszabása a nap különböző időszakaiban eltérő lehet. A csúcsidőn kívül (hajnalban és késő este) alacsonyabbak a leszállási és kiszolgálási költségek, így a légitársaságok olcsóbban tudják üzemeltetni járataikat. A fapadosok számára kulcsfontosságú, hogy a repülőgépeik minél kevesebb időt töltsenek a földön, és minél többet repüljenek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egy repülőgép annál jövedelmezőbb, minél több járatot teljesít egy nap alatt. A korai indulás lehetővé teszi, hogy egy adott gép akár 4-6 fordulót is megtegyen egy nap során.
Emellett a turistaútvonalakon sok utazó számára kedvező, ha a járat kora reggel indul, mert így egy teljes napot tölthetnek a célállomáson. Hasonlóan, az esti visszautazás lehetőséget ad arra, hogy a nyaralók vagy üzleti utazók a lehető legtöbb időt kihasználják az úti céljukon.
Légiutasok jogai
Ha egy utazó lekési a gépét a közlekedési nehézségek miatt, érdemes tudni, hogy a légitársaságok általában nem térítik vissza a jegy árát, de egyes biztosítások vagy flexibilis jegytípusok védelmet nyújthatnak. Rendkívüli körülmények esetén sem ját kártérítés, mint időjárás, sztrájk vagy biztonsági problémák, ahogy akkor sem, ha az utas nem teljesíti a beszállási követelményeket, például lejárt az útlevele, nincs meg a szükséges vízuma.
Az utasok jogiról ebben a cikkben írtunk részletesen:
Címlapkép: Koszticsák Szilárd, MTI/MTVA