Óriási terjeszkedésbe kezdett a legendás magyar vállalat: Donald Trump áll a háttérben, nem tehettek mást

Pénzcentrum2025. július 23. 09:02

A Videoton Holding német és amerikai céget vásárolt, hogy megőrizze versenyképességét a vámokkal sújtott amerikai piacon. A magyar gyártó a geopolitikai és kereskedelmi változások miatt bővíti földrajzi jelenlétét.

A Videoton Holding megvásárolta a németországi Limburgban működő Limtronik GmbH-t, valamint az amerikai székhelyű Limtronik USA-t – derül ki a magyar tulajdonú vállalat keddi közleményéből, amit a 444 szúrt ki.

A már 85 éve működő, 1991 óta magántulajdonban lévő elektronikai gyártónak eddig is volt külföldi leányvállalata Bulgáriában. A mostani két cég felvásárlását a közlemény szerint az indokolta, hogy „az elmúlt időszak világkereskedelmi és geopolitikai átrendeződései és a vevőkör alakulása mostanra kívánatossá tette a földrajzi bővülést”.

A Videoton részletesebben is kitér a geopolitikai környezet változására, kiemelve, hogy „az Egyesült Államok kormányzatának megváltozott kereskedelempolitikája (védővámok) miatt számos európai innovatív kis- és középvállalati partnerük számára az amerikai gyártás már rövid távon létfeltétellé válhat, így ezen vevők megtartásához és a hasonlók megszerzéséhez is illeszkedik a tranzakció”.

Magyarán: a Videoton azért vásárolt amerikai céget is, mert a Donald Trump által elindított vámintézkedések ellehetetleníthetik a külföldi gyártók jelenlétét az USA piacán – hacsak nincs helyi gyártókapacitásuk. A lap emlékeztet: a rendszerváltás után is talpon maradt, kevés sikeres magyar ipari nagyvállalat egyik legsikeresebbike tavaly 305 milliárd forint árbevételt ért el, alkalmazotti létszáma – a kölcsönzött munkaerőt is beleszámítva – mintegy 8500 fő volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Címlapkép: Fortepan

Címkék:
vállalkozás, amerika, vállalat, usa, donald trump, védővámok, videoton, amerikai egyesült államok, vámok, vámháború,