Itt van Trump újabb agymenése: 72 országnak nem adnak ki több vízumot, Oroszország is köztük van
A döntés időzítése egybeesik az Irán elleni esetleges katonai csapásmérés előkészületeivel.
A döntés időzítése egybeesik az Irán elleni esetleges katonai csapásmérés előkészületeivel.
Jelentősen megugrott az Egyesült Államok költségvetési hiánya decemberben. A deficit 144,749 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 86,732 milliárd dollárról.
Az Egyesült Államoknak számos támaszpontja van a régióban, többek között Bahreinben, ahol az amerikai haditengerészet Ötödik Flottájának központja található.
Az amerikai törvényhozásban már az is felmerült, hogy a szigetet államként kebelezzék be.
A helyi beszámolók szerint a karhatalom fegyveresei jelöletlen autókkal és motorokkal, jól védett felszerelésben cirkálnak a településeken,
Az viszont nem valószínú, hogy egymás után sok katonai akciót fognak végrehajtani, mert azzal szemben nem annyira toleráns az amerikai közvélemény.
Újabb sportkonfliktus robbant ki az Egyesült Államok és Kanada között, ezúttal a szkeletonban, alig néhány héttel a téli olimpia előtt.
Az iráni külügyminiszter szerint felvételeik vannak a tüntetők felfegyverzéséről, és hamarosan vallomásokat is nyilvánosságra hoznak.
Ezek voltak augusztus utolsó hetének legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon.
Az Exxon vezérigazgatója kiemelte, hogy tartós befektetési védelemre és a szénhidrogén-törvény reformjára van szükség.
Trump korábban "Amerika-ellenes" politikával vádolta a BRICS nemzeteket.
Putyin hallgatása stratégiai megfontolásokat is tükrözhet.
Bár családi kötelékei egyértelműek, Kai hangsúlyozta politikai semlegességét.
A hidegháború alatt Grönland stratégiai elhelyezkedése rendkívüli befolyást biztosított Dániának Washingtonban.
Az Egyesült Államok fenyegetései komoly feszültséget okoznak Latin-Amerikában, miután Donald Trump katonai beavatkozást helyezett kilátásba.
Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok nem hajtja végre a Venezuela ellen tervezett további katonai csapásokat.
500 százalékos vámok, másodlagos szankciók és globális nyomás: Washington minden eddiginél keményebb lépésre készül Moszkvával szemben.
Donald Trump amerikai elnök szerint az Egyesült Államok tulajdonjogot akar szerezni Grönland felett, és nem elégedne meg egy szerződésen alapuló jogviszonnyal.
Jelezte, hogy a két ország együttműködését a jövőben is erősítené, valamint sok sikert kívánt Orbán Viktornak a közelgő választási kampányhoz.
A gyógyszergyártóknak az Egyesült Államokban tett árengedmények után magasabb árakat kellene elérniük az európai piacokon.