Pénzcentrum • 2018. augusztus 5. 13:01
Ha eddig úgy gondoltad, hogy a diétás, cukormentes üdítőital egészséges, akkor tévedtél. Egy új amerikai tanulmány szerint fogyasztásuk növelheti a demencia és az agyvérzés kockázatát, és ugyan meglepően hangzik, de még súlygyarapodáshoz és a 2-es típusú diabétesz kialakulásához is vezethet. Ugyanakkor a szakértők azt is hangsúlyozzák, a diétás üdítők élettani hatásával kapcsolatos kutatások még gyerekcipőben járnak, épp ezért mélyreható következtetést sem szabad levonni. Ennek ellenére több táplálkozástudományi szakember azt javasolja, csökkentsük a cukormentes üdítők fogyasztását, és helyette inkább válasszunk ásványvizet.
Tombol a kánikula, és úgy érzed, jól esne egy pohár hideg üdítő. Viszont odafigyelsz az egészségedre, így inkább cukormenteset vásárolsz a boltban. Csakhogy egy amerikai kutatás szerint a ditás üdítők sem egészségesebbek, mint a cukorral készülő italok.
Az Amerikai Szív Társaság (American Heart Association) Circulation című folyóiratában jelent meg egy cikk, amely szerint érdemes kerülni a cukormentes, mesterséges édesítőszereket tartalmazó üdítőitalokat. Nem csak a felnőtteknek javasolják ezt, hanem hangsúlyozzák, a gyerekek egészségének sem tesz jót a diétás üdítők fogyasztása. A szakértők két éven át több tucat, a diétás innivalók egészségre gyakorolt hatásával foglalkozó tanulmányt néztek át. Ezek közül néhány arra jutott, hogy van bizonyos kapcsolat az efféle italok és a súlygyarapodás, valamint a demencia és agyvérzés kialakulásának esélye között, azonban egyelőre korai levonni mélyenszántó következtetéseket.
Alice H. Lichtenstein, a Tufts Egyetem táplálkozástudományi professzoraúgy fogalmazott, sokat lehet hallani az alacsony kalóriatartalmú édesítők kedvezőtlen élettani hatásairól, azonban egyelőre mindez spekuláció.
- mondta Lichtenstein. Rachel K. Johnson, a Vermont Egyetem professzora a következőt jegyezte meg:
A szakember megjegyezte, a cukormentes üdítők fogyasztása azok számára lehet jó választás, akik nagyon sok cukros üdítőt fogyasztanak, és nem szívesen isznak vizet. Viszont a jelenleg rendelkezésre álló adatok és bizonyítékok alapján
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Veszélyben a gyerekek
Arról, hogy világszerte egyre több gyerek küzd túlsúllyal, múlt héten beszámoltunk. Sok gyerek nem szereti a vizet, inkább az édes, cukros üdítőket fogyasztaná. Sok család épp ezért, afféle kompromisszumként, inkább diétás innivalót vásárol. Azonban az amerikai szakértők szerint ez nem feltétlenül jó megoldás, hiszen jelenleg nincsenek olyan adatok, amelyek a mesterséges édesítőszerrel készült italok egészségre gyakorolt hosszú távú hatásait kimutatná.
- mondta Dr. Frank Hu, a Harvard Egyetem Táplálkozástudományi karának vezetője.
A családok anyagilag is jobban járnak, ha üdítők helyett vizet vásárolnak. Kíváncsiak voltunk, vajon a cukormentes üdítők drágábbak-e a cukortartalmúaknál. Ha valaki az Auchan webshopjában rendel, akkor a Coca-Cola termékeknél nem tapasztal majd különbséget: az 1,75 literes kiszerelésű Coca-Cola Zero és a hagyományos Coca-Cola is 325 forintba kerül, de a Márka Cola és Márka Zero ára közt sincs különbség. A Tescóban ugyanez a helyzet, nem drágábbak az úgynevezett "Zero" - termékek, az 1,75 literes kiszerelésű kólák ugyanannyiba kerülnek, függetlenül attól, cukorral vagy édesítőszerrel készült-e. Az ásványvizek ára viszont eltörpül a kólák ára mellett: már 59 forintért is lehet kapni másfél literes szénsavmentes ásványvizet.