-2 °C Budapest

Brutális tények: hatalmas veszélynek vannak kitéve a magyar gyerekek

2018. július 28. 16:00

A 11 éves fiúk 35 százaléka túlsúlyos 9 európai országban, köztük Magyarországon is. Csaknem megduplázódott az elhízott gyermekek száma az elmúlt húsz évben, ez pedig komoly egészségügyi kockázatot jelent: aki már gyerekkorában plusz kilókkal küzd, annál nagyobb eséllyel alakul ki magas vérnyomás, 2-es típusú cukorbetegség vagy szív- és érrendszeri megbetegedés, mint azoknál, akik csak felnőttkorban küzdenek túlsúllyal.

Európa-szerte egyre több gyerek küzd túlsúllyal - ez derülki az Európai Bizottság házon belüli tudományos szolgáltató szervének, a Közös Kutatóközpontnak július elején közzétett jelentéséből. Térképen jelölték, a különböző országokban milyen arányban fordulnak elő túlsúlyos gyerekek.

Görögországban a legaggasztóbb a helyzet: ott a 11 éves kisfiúk több mint 35 százaléka számít túlsúlyosnak vagy elhízottnak.

Magyarországon is eléggé elkeserítő a helyzet: nálunk az ugyenezen korosztályba tartozó fiúk több mint 31 százaléka küzd súlyfelesleggel.

Semmivel sem jobb a helyzet Bulgáriában, Romániában, Horvátországban, Lengyelországban, de Olaszországban és Spanyolországban sem - írja a Daily Mail. Írországban, Dániában és Hollandiában viszont csupán a gyerekek 13-15 százaléka érintett.

Pocsék a helyzet Magyarországon

A KSH legfrissebb adataiból is jól látszik, a 16 éves és idősebbek bő harmada Magyarországon túlsúlyos, de nem elhízott. Ugyancsak részben tehető felelőssé az elhízásért a nem megfelelő étkezés, viszont érdemes megjegyezni, hogy a 16 évesnél idősebbeknek csak a 40 százaléka fogyaszt naponta gyümölcsöt, míg friss zöldséget csupán 30 százalék. A zöldség- és gyümölcsfogyasztás valószínűleg szoros kapcsolatban áll az anyagi helyzettel is, a KSH adataiból kiderül,  a nők, a magasabb iskolai végzettségűek és a magasabb jövedelműek gyakrabban fogyasztanak zöldséget és gyümölcsöt.

Egyre több a túlsúlyos gyerek

Csaknem megduplázódott az elhízott gyermekek száma az elmúlt húsz évben, ennek leggyakoribb oka a helytelen korai táplálás - közölte az Első 1000 Nap Program és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége az európai elhízás elleni nap alkalmából idén májusban. A közleményben kiemelték, a legfrissebb felmérések szerint az európai tizenévesek csaknem harmada túlsúlyos vagy elhízott, tízből hat érintett pedig felnőttként is súlytöbblettel küzd.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Érdemes odafigyelni, mit eszik a gyerek és mennyit mozog, ugyanis a túlsúlynak komoly egészségügyi kockázatai vannak: a gyermekkori elhízás sokkal veszélyesebb,

a súlyfelesleggel küzdő gyerekeknél harminc százalékkal nagyobb eséllyel alakul ki magas vérnyomás, 2-es típusú cukorbetegség vagy szív- és érrendszeri megbetegedés, mint azoknál, akik csak felnőttkorban küzdenek plusz kilókkal.

Hangsúlyozták, ezek a betegségek megelőzhetők a fogantatástól kétéves korig tartó időszak megfelelő táplálásával. Kiemelték, hogy egyéves kor felett minden harmadik családban ugyanazt eszik a babák, mint a család többi tagja, így viszont így jóval több szénhidrátot, fehérjét, sót és cukrot visznek a szervezetükbe, mint amennyire szükségük lenne. A gyerekek tápanyag-, vitamin- és ásványianyag-igénye ugyanis jelentősen eltér a felnőttekétől. Gond az is, hogy a gyerekek, és a fiatal felnőttek nagyon keveset mozognak.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?