Orbán Viktor bejelentése: korlátozást vezetnek be a magyar boltokban, ezeket a termékeket biztosan érinti

Pénzcentrum2025. március 11. 09:18

Korlátozni fogják a kiskerekedők árréseit bizonyos termékek esertében - jelentette be Orbán Viktor.

Korlátozni fogják a kiskerekedők árréseit bizonyos termékek esertében - jelentette be Orbán Viktor a friss inflációs adatok közzétetelét követően a Facebookon. A miniszterelnök azt mondta:

Március közepétől a 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot.

Az érintett termékek körét nem ismertette, csak pár példát említett:

Az elmúlt időszakban a tojás esetén ez 40 százalék, a vaj és a tejföl esetén pedig több mint 80 százalék volt, lássuk be, ez elfogadhatatlan. Minden olyan élelmiszer esetében, ahol az árrés elszállt, az árakat csökkenteni kell úgy, hogy a fogyasztói ár maximum 10%-kal haladja meg a beszerzési árat, és ezt ellenőrizni is fogjuk. Ezeket az intézkedéseket március közepén vezetjük be, és május végéig tartjuk hatályban. Akkor felülvizsgáljuk, és ha szükséges, folytatjuk is

- mondta Orbán.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Címlapkép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher, MTI/MTVA 

Címkék:
vásárlás, élelmiszer, Orbán, infláció, március, boltok, orbán viktor, termékek, árrésstop, árrés,