Pénzcentrum • 2025. május 9. 13:01
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2%-kal haladták meg az előző év azonos havi értékeket, míg idén márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2% volt az áremelkedés mértéke. Ez azonban csak az átlag – a Pénzcentrum elemzéséből kiderül, hogy egyes termékek a fentieknél akár lényegesebb nagyobb mértékben drágultak meg a vizsgált időszakban.
Áprilisban folytatódott a fogyasztóiár-index csökkenése – míg márciusban még 4,7%, addig áprilisban már csak 4,2% volt a pénzromlás mértéke. Bár ez az idei év eddigi legjobb eredményének számít, ugyanakkor azt érdemes megjegyezni, hogy a tavalyi év nagy részében még 4% alatt maradt az árindex.
Ráadásul továbbra is elmondható, hogy az élelmiszerárak az átlagos fogyasztóiár-indexnél nagyobb mértékben emelkednek – ezeknél a termékeknél már 5,4%-os volt az áremelkedés tavaly áprilishoz viszonyítva. De nézzük is meg, melyek voltak az elmúlt egy év topdráguló termékei, illetve mik drágultak meg leginkább idén márciushoz viszonyítva.
Luxus lesz a kávé
Amennyiben megvizsgáljuk a KSH által közzétett, 176 szolgáltatás és termék árát tartalmazó listáját, úgy azt látjuk, hogy év/év alapon az őrült kávé átlagára emelkedett a legnagyobb mértékben – míg tavaly áprilisban 1 320 forintot kértek el egy csomagért, addig egy évvel később már 1 850 forintot, ami 40,2%-os áremelkedést jelent.
A második topdráguló a Pall Mall cigarettadohány, amelynek csomagja tavaly áprilisban még 3 100 forint volt átlagosan, ellenben egy évvel később már 4 100 forint. Mindez 32,3%-os áremelkedést jelent. De ugyancsak 30% feletti, vagy a körüli áremelkedést regisztrálhatunk a liszt (30,9%), a dobozos narancslé (30,5%), a napraforgó-étolaj (28,5%), az UHT tej (28,3%) és a tojás (27,5%) esetében is.
A top10 drágulók utolsó három tagja is bőven 20% feletti mértékben drágult az elmúlt év során – a fejes káposzta átlagára 25,3%-kal, a fehér boré 23,6%-kal, míg a mogyorós tejcsokoládéé 23,1%-kal emelkedett a vizsgált időszakban.
A felsoroltakon kívül további 63 olyan termék található a KSH listájában, melyek árai 5%-ot meghaladó mértékben drágultak 2024 áprilisa és 2025 áprilisa között. Ez tehát összesen 73 termék, ami a vizsgált 176-nak már a 41,5%-a.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Igaz, a listában olyan termékek is találhatók, melyek árai akár jelentős mértékben csökkentek tavaly áprilishoz viszonyítva. Példának okáért, a párizsi felvágott kilónkénti átlagára a 2024 áprilisi 2 700 forintról 2 090 forintra mérséklődött, ami 22,6%-os csökkenést jelent.
Akár havi szinten is történhet jelentős áremelkedés
Nem csak év/év, hanem akár havi szinten is regisztrálhatunk jelentős áremelkedéseket. Amennyiben az idén áprilisi árakat az idén márciusi árakhoz viszonyítjuk, úgy a legnagyobb mértékben a Pall Mall cigarettadohány ára emelkedett, nevezetesen 3 100 forintról 4 100 forintra. Mindez 32,3%-os áremelkedést jelent.
Közel 10%-ot, egészen pontosan 9,3%-ot drágult a vezetékes gáz köbmétere is, de további terméket, szolgáltatást is találhatunk az 5-10%-os sávban. A lista harmadik helyén ugyancsak egy dohányterméket találhatunk – a multifilter cigaretta csomagja 9%-kal nőtt egy hónap alatt. Hasonló mértékben, 8,7%-kal drágultak a szállodai szobák is.
A fentieken kívül a mosópor 7,6%-kal, a fejes káposzta 7%-kal, a szárazkolbász 6%-kal, a panziós szobák 5,7%-kal, a mogyorós tejcsokoládé 5,1%-kal, míg a fogkrém 5%-kal drágult március-április viszonylatában.