Pénzcentrum • 2025. december 13. 14:02
Meglepő eredményt hozott egy friss karácsonyi vakteszt a TikTokon: hiába került majdnem háromszor annyiba, a pékségből vásárolt bejgli alulmaradt az áruházláncok saját márkás termékeivel szemben.
Érdekes vaktesztvideót készített a brgs_thamek_official TikTok-csatorna tulajdonosa: öt különböző bejglit kóstolt végig úgy, hogy nem tudta, melyik honnan származik. A mezőnyben négy nagy áruházlánc saját márkás bejglije és egy jóval drágább, pékségből vásárolt változat szerepelt. Az eredmény pedig több szempontból is meglepő lett.
A vakteszten végül a Lidl bejglije végzett az első helyen 769 forintos árával. Második lett a Penny 699 forintos terméke, amely íz alapján jól szerepelt, ugyanakkor a kóstoló megjegyezte: ha látvány alapján kellett volna döntenie, valószínűleg nem kerül ilyen előkelő helyre, mivel ez volt a legkevésbé esztétikus bejgli a mezőnyben.
A harmadik helyen a Tesco 799 forintos bejglije végzett, míg a negyedik az Aldi 769 forintos terméke lett. Utóbbinál a tészta minőségét kifogásolta a kóstoló, ugyanakkor hozzátette: elképzelhető, hogy egy régebbi darabot sikerült megvennie, és nem feltétlenül minden aldís bejgli ilyen. Az utolsó helyre a pékségből származó, 1990 forintos bejgli került, amely a magasabb ár ellenére nem tudta felülmúlni a bolti versenytársakat a vakteszten.
Milyen árak vannak még a boltokban?
A Pénzcentrumon nemrégiben a boltok akciós újságait is átnyálaztuk friss bejglimustránk során, ezt a cikket itt tudod elolvasni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ahogy arról is többet megtudhatsz, mikortól lehet egy bejglit bejglinek hívni, nem csak tekercsnek.
Boldogság 2025
Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk arról, hogyan változott a magyarok boldogságszintje 2025-ben, szükségünk van a Te véleményedre is. Töltsd ki rövid, anonim kérdőívünket, és segíts abban, hogy közösen megértsük, milyen tényezők formálják a mindennapi elégedettségünket. Az eredményeket hamarosan részletes elemzésben mutatjuk be!