Pénzcentrum • 2024. szeptember 6. 20:03
A demokrata elnökjelölt, Kamala Harris kampánya jelentős anyagi előnyre tett szert republikánus ellenfelével, Donald Trumppal szemben. A kampány közlése szerint augusztusban 361 millió dollárt gyűjtöttek össze, így szeptember elejére 404 millió dollárnyi készpénz állt rendelkezésükre - írta meg a Reuters.
Trump és a Republikánus Párt 130 millió dollárt gyűjtött ugyanebben a hónapban, 295 millió dolláros készpénzállománnyal zárva az időszakot. Ez tehát jelentősen elmarad Kalama Harris 400 milliójától. A két jelölt várhatóan több mint 1 milliárd dollárt (körülbelül 380 milliárd forintot) fog elkölteni a kampányra, ami rekordnak számít. Az összegyűjtött pénzt főként reklámokra és szavazatszerző műveletekre fordítják az úgynevezett csatatérállamokban.
Az adománygyűjtési adatokat, melyeket az amerikai választási hatóságoknak jelentenek, kiemelt figyelem övezi a november 5-i választások előtt. Fontos megjegyezni, hogy ezek az összegek nem tartalmazzák a jelölteket támogató külső csoportok által gyűjtött pénzeket.
Harris jelöltsége új lendületet adott a demokratáknak és az adományozóknak. A kampány szerint az augusztusi 1,3 millió új adományozó háromnegyede nem adományozott a 2020-as elnökválasztáson.
Augusztusban 10 adományozóból több mint hat nő volt, és közel minden ötödik regisztrált republikánus vagy független
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- közölte a kampány.
A közvélemény-kutatási átlagok azonban továbbra is szoros versenyt mutatnak a kulcsfontosságú csatatérállamokban, ilyen többek között Pennsylvania, Michigan vagy Georgia.