Pénzcentrum/MTI • 2025. június 28. 11:31
A németek csaknem kétharmada, 64 százaléka szerint túl drága a fagylalt - derül ki abból a felmérésből melynek eredményét szombaton tették közzé. Pedig amíg egy német átlagbérből akár 3000 gombóc is kijönne, egy magyarnak 1300 gombóc is alig jutna.
A YouGov közvélemény-kutató által 2000 felnőtt megkérdezésével végzett felmérés során tízből hat ember mondta azt, hogy a megemelkedett árak miatt mindig vagy alkalmanként kevesebb gombóc fagylaltot rendel a korábbinál. Az emberek fele kettő, 23 százaléka pedig három gombóc fagylaltot fogyaszt. A válaszadók mintegy negyede mondta azt, hogy a fagyi ára nincs hatással arra, hogy mennyit kér. Németországban egy gombóc fagylalt ára 1,30 eurótól 2,80 euróig terjed (520-1100 forint).
Csak viszonyításképpen nézzük meg, hogy itthon mennyibe kerül a fagyi 2025-ben és mennyi az átlagkereset. A Pénzcentrumnak a 2025-ös fagyiszezon elején Erdélyi Balázs a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke azt nyilatkozta, hogy idén is nagyjából 10% körüli emelés várható, és egy gombóc ára nagyjából 550-650 Ft körül lesz idén. Németországban maximum 1100 forint.
A német bruttó mediánbér a Stepstone 2025-ös bérjelentése szerint 45 800 euró, az átlagbér pedig 52 300 euró évente. Vagyis a havi mediánbérből (3817 euróból) összesen 1363-2935 gombóc fagylalt jönne ki, ha az egész fizetésből fagylaltot vennénk. Az átlagkeresetből pedig kijönne 1556-3352 gombóc!
A teljes munkaidőben alkalmazásban álló magyarok bruttó átlagkeresete ugyanakkor a KSH szerint havonta 708 280 forint, a medián 564 800 forint az áprilisi adatok szerint. Ezt leosztva az átlag fagyigombócárral, ami 550-650 forint, 868-1026 gombóc jön ki a mediánból, 1089-1287 gombóc az átlagbérből. Ennyivel szegényebbek a magyarok a németeknél fagyigombócban mérve, és még a németek is panaszkodnak az árakra!
Nem mindig volt ez így Magyarországon sem. 1970-ben egy havi fizetésből több mint négyezer gombóc fagyit lehetett venni. Részletek az alábbi cikkben:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A magyar fagylaltárakat nagyban befolyásolja már hosszú ideje, hogy a forintárfolyam ennyire gyenge az euróhoz képest, ez rengeteg alapanyagot megdrágít. A legnagyobb probléma viszont, hogy a cukrászdák például a süteményeket kénytelenek áron alul adni - gyakran előállítási költség alatt -, mert a magyarok képtelenek lennének kifizetni azt rendes áron. Így amit a sütiken, tortákon elbuknak, a fagyin kell beszedni.
A fagyi sem lenne ilyen drága, ha a vállalkozókon nem lenne ennyi teher, nem lenne ilyen drága a rezsijük, nem lenne ilyen gyenge a forint. Az árak nem emelkednének állandóan a lélektani határ közelébe, ha a magyaroknak lenne pénzük megvásárolni alkalomadtán egy 2500-3000 forintos sütit a cukrászdában (ami egyáltalán nem áll távol az éttermi desszertáraktól).