Pénzcentrum • 2025. július 16. 15:47
Mahatma Gandhi ritka olajportréját a becsült ár több mint kétszereséért, 152 800 fontért (több mint 70 millió forint) árverezték el Londonban, számolt be a BBC.
A Bonhams aukciósház eredetileg 50-70 ezer font közötti leütési árra számított a műalkotás esetében. A festményt Clare Leighton brit művész készítette 1931-ben, amikor Gandhi Londonba látogatott.
Az aukciósház közlése szerint ez az egyetlen olajportré, amelyhez az indiai függetlenségi mozgalom vezetője személyesen modellt ült. Gandhi, akit Indiában a "nemzet atyjaként" tisztelnek, az erőszakmentes ellenállás módszerével harcolt a brit uralom ellen.
A portré akkor készült, amikor Gandhi az 1931-es második Kerekasztal-konferenciára utazott Londonba, ahol India önkormányzati követeléseiről és alkotmányos reformokról tárgyaltak.
A Bonhams szerint Clare Leighton azon kevés művészek egyike volt, akiket beengedtek Gandhi irodájába, és több alkalommal is lehetőséget kapott arra, hogy vázlatokat és festményt készítsen róla.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A műalkotás a művész 1989-es haláláig az ő gyűjteményében maradt, majd családján belül öröklődött tovább. Az aukciósház nem közölte a vásárló kilétét, és egyelőre nem tudni, hogy a festményt kiállítják-e a jövőben.