Az idei állati időjárás-előrejelzések nem hoztak egyértelmű verdiktet. Hogy végül kinek lesz igaza, arra - az időjárás szeszélyességéhez híven - csak a következő hetek adhatnak...
Újabb rekord egy magyar aukción: leesik az állad, ha megtudod, mennyiért adták el ezt a festményt
Telt ház előtt zajlott a Virág Judit Galéria tavaszi aukciója a Budapest Kongresszusi Központban. A három órán keresztül tartó, jó hangulatú, vidám árverésen számos tétel bőven becsérték felett kelt el, helyenként megháromszorozva, megnégyszerezve a kikiáltási árát. Tihanyi Lajos korai alkotása, a Nagybányai piac 100 millió forintért kelt el.
Az este talán legnagyobb sztárja Tihanyi Lajos 1908-ban készült festménye volt. A Nagybányai piac a magyar modernizmus egyik korai gyöngyszemének számít, a festőzseni 23 éves korában alkotta meg az élénk színekkel bíró képet. Feszült csend ereszkedett le a teremre a licitek alatt. Végül kereken 100 millió forintot adtak a Tihanyi műért.
Hatalmas izgalmat váltott ki a közönség soraiban, amikor megjelent a színpadon Faragó Endre Bárban (Asztalnál) című 1930-ból származó festménye, amelyért hosszas licitharcba bocsátkoztak a résztvevők. A kép 10 millió forintos kikiáltási árról indult és közel négyszeres összegért, 38 millió forintért ütötte le Kelen Anna árverésvezető kalapácsa. Ez egyben életműrekord is: korábban árverésen soha nem fizettek ennyit Faragó Endre műért, amely a rendkívül kis életművel rendelkező festő egyik kiemelkedően izgalmas darabja.
Ritka kincs egy Id. Markó Károlytól származó festmény, márpedig ezen az estén a mester egyik bibliai témájú művére is licitálhattak a vásárlók. A Jézus és a szamáriai asszony című, 1824-ből származó festmény 8,5 millió forintért került a közönség elé és végül nem kevesebb, mint 20 millió forintot fizetett érte új tulajdonosa.
Egry József, a Balaton festője mindig hatalmas népszerűségnek örvend a gyűjtők körében. Ezúttal is egy balatoni kép került kalapács alá, amely néhány perc alatt három és félszeresére növelte az árát. A Horgász vitorlással 2,6 millió forintról indulva egészen 9 millió forintig kapaszkodott, a Vitorlás a Balatonon pedig 20 millió forintért kelt el.
Pekáry István Julika című festménye még ennél is meredekebben emelkedett, hiszen 1,6 millióról indulva 7 millió forintnál végződött a licit.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Márffy Ödön Kerti társaság című alkotása szintén felpezsdítette az árverés közönségét. Az éppen száz évvel elkészülte után újra a nyilvánosság elé kerülő festmény 8,5 millió forintos kikiáltási árról végül 15 millió forintért talált új tulajdonosra.
Vaszary János 1930-ban festette a Mezei virágok című életvidám és színes csendéletét, amelyet aztán a világhírű író és hollywoodi forgatókönyvíró, Irwin Shaw vásárolt meg magyar származású feleségének Párizsban. A kép 60 éven keresztül volt a család tulajdonában. A Vaszary mű végül 48 millió forintért cserélt gazdát.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







