Sokkoló éjszaka Ukrajnában – ismét a fővárost érte az orosz támadás

Pénzcentrum2025. szeptember 28. 10:58

Oroszország nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, amely Kijev polgármestere szerint négy halálos áldozatot és legalább nyolc sebesültet követelt a fővárosban.

Vitali Klicsko, Kijev polgármestere közölte, hogy a főváros elleni "tömeges támadás" négy ember életét követelte és legalább nyolcan megsérültek. Az éjszaka folyamán több régiót is drónok támadtak, köztük Zaporizzsját, ahol a hatóságok szerint legalább 16 ember, köztük három gyermek sérült meg - írja a BBC.

Az ukrán külügyminiszter szerint a legutóbbi támadásokban több száz drónt és rakétát vetettek be Ukrajna-szerte. Oroszország egyelőre nem kommentálta az eseményeket. Lengyelországban vasárnap kora reggel vadászgépeket riasztottak, miközben Oroszország Nyugat-Ukrajnát támadta. A lengyel hadsereg közleménye szerint ez már rutinszerű megelőző intézkedésnek számít, különösen azóta, hogy szeptember 10-én a lengyel és NATO-erők három orosz drónt lőttek le Lengyelország légterében.

A NATO-tagállamok légterének megsértése miatt fokozódik a feszültség. Dánia repülőterei felett drónokat észleltek, Észtország pedig azzal vádolta Oroszországot, hogy harci repülőgépekkel megsértette légterét. A NATO ezekre az incidensekre válaszul megerősítette keleti szárnyát.

Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy a NATO-tagállamoknak le kellene lőniük a légterükbe behatoló orosz repülőgépeket, és a múlt héten először nyilatkozott úgy, hogy Ukrajna visszaszerezheti minden területét Oroszországtól.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ Közgyűlésén tartott beszédében hangsúlyozta, hogy országának nincs szándékában megtámadni EU- vagy NATO-tagállamokat, de figyelmeztetett a "határozott válaszra" bármilyen Moszkva ellen irányuló "agresszió" esetén.

Címkék:
ukrajna, oroszország, ensz, világ, drón, donald trump, lengyelország, támadás, dánia, áldozatok, kijev, orosz-ukrán háború, nato, rakéta, észtország, szergej lavrov, vitali klicsko,