Kemény üzenetet kapott a pápa: egy iszlamista csoport szólította fel a közel-keleti látogatása előtt

MTI2025. november 30. 08:08

XIV. Leó pápa törökországi látogatásának harmadik napján első isztambuli miséjét mutatta be, miután meglátogatta a Kék Mecsetet. Az egyházfő ortodox vezetőkkel találkozott és közös nyilatkozatot írt alá I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkával a felekezetek közötti párbeszéd fontosságáról.

A katolikus egyházfő szombaton mintegy négyezer hívő előtt celebrált misét Isztambulban, akik énekekkel és tapssal köszöntötték. A szertartás különös jelentőséggel bírt a túlnyomórészt muszlim országban, ahol a 86 milliós lakosságból mindössze 33 ezren vallják magukat katolikusnak.

A mise után XIV. Leó és I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka közös nyilatkozatot írt alá, amelyben elkötelezték magukat a felekezetek közötti párbeszéd folytatása mellett, és határozottan elutasították a vallás erőszak igazolására történő felhasználását. A két egyházi vezető bejelentette, hogy folytatják az erőfeszítéseket a húsvét közös időpontjának megállapítására, mivel jelenleg a katolikusok és ortodoxok eltérő időpontban ünneplik a keresztény naptár legfontosabb ünnepét.

A pápa szombat reggel ellátogatott az isztambuli Kék Mecsetbe is, amely a törökországi szunnita iszlám egyik jelképes épülete. A XVII. századi, fajansz díszítésű műemléket az isztambuli főmufti és a mecset müezzinje kíséretében, cipőjét levéve, fehér zokniban járta be. Az Apostoli Szentszék sajtószolgálata közleményben hangsúlyozta: "A pápa csendben, az áhítat, a hely és az imára ott összegyűltek iránti mély tisztelet szellemében látogatta meg a mecsetet."

A látogatás különösen jelentős, mivel ez volt XIV. Leó első vizitje muszlim imahelyen májusi megválasztása óta. A Kék Mecset, amelyet I. Ahmed oszmán szultán építtetett, Isztambul egyik legfontosabb turisztikai látványossága, és az egykori bizánci császárok "szent palotája" helyén emelték.

Elődeitől eltérően a jelenlegi pápa nem látogatott el a közeli Hagia Szófiába, amely egykor bizánci bazilika volt, később múzeummá alakították, majd 2020-ban Recep Tayyip Erdogan török elnök utasítására ismét mecsetté nyilvánították – egy döntés, amely Ferenc pápát saját bevallása szerint mélyen lesújtotta.

Pénteken XIV. Leó Iznikben a niceai zsinat 1700. évfordulójáról emlékezett meg más keresztény felekezetek vezetőivel közösen, folytatva a vallásközi párbeszéd erősítését célzó programját.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A pápa vasárnap Libanonba utazik, ahol keddig tartózkodik, és többek között szabadtéri szentmisét mutat be Bejrútban. A Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalom már szombaton felszólította az egyházfőt, hogy libanoni látogatása során "utasítsa el Izrael igazságtalanságát és agresszióját".

"Felhasználjuk a látogatása nyújtotta alkalmat arra, hogy megerősítsük elkötelezettségünket a békés együttélés mellett" - írta a Hezbollah közösségi médiában közzétett üzenetében, hozzátéve: "Számítunk Szentséged álláspontjára, hogy elutasítja a cionista megszállók és a híveik által elkövetett igazságtalanságot és agressziót, amelynek libanoni népünk az áldozata."

Naim Kászim, a Hezbollah vezetője már pénteken üdvözölte a pápa közelgő látogatását. "Erre a látogatásra egy történelmi fordulópontkor kerül sor. Imádkozunk, hogy a Szentatya hozzájáruljon a béke népszerűsítéséhez Libanonban, az ország felszabadításához és az agresszió lezárásához" - nyilatkozta.

Libanon az egyetlen arab ország, ahol az államfő hagyományosan keresztény, ugyanakkor az utóbbi évtizedekben jelentősen csökkent a keresztény közösség lélekszáma, elsősorban a fiatalok elvándorlása miatt.

Címkék:
törökország, világ, pápa, katolikus egyház, vallás, libanon, XIV. Leó pápa,