Fordulat az ukrán béketárgyalásoknál: új javaslat tehet pontot a háború ügyében?

MTI2025. december 9. 07:31

Kedden adják át Washingtonnak az ukrajnai rendezést célzó amerikai béketerv átdolgozott változatát, mondta hétfőn Londonban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután brit, német és francia vezetőkkel tárgyalt.

Zelenszkij ukrán újságíróknak arról beszélt, hogy a dokumentum 28 pontról 20 pontra rövidült, és kivették belőle azokat a részeket, amelyeket nyíltan Ukrajna ellenesnek tart.

Az elnök ismét kizárta, hogy Ukrajna területeket adjon át Oroszországnak. Szerinte erre sem az ukrán jog, sem az alkotmány, sem a nemzetközi jog nem ad felhatalmazást.

 

Zelenszkij szerint az amerikai hozzáállás alapvetően a kompromisszumkeresés irányába mutat. Úgy fogalmazott, a területek kérdése továbbra is nehéz, és ebben még nem sikerült megállapodást találni. Ismét megerősítette, hogy Ukrajna nem mondhat le a területének egyetlen részéről sem.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Zelenszkij később Brüsszelbe utazott, ahol Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével és António Costával, az Európai Tanács elnökével találkozott. A két uniós vezető a közösségi médiában azt írta, hogy bármilyen békemegállapodásnak tiszteletben kell tartania Ukrajna szuverenitását, és hosszú távú biztonsági garanciákat kell nyújtania.

Címkék:
egyesült államok, ukrajna, oroszország, világ, donald trump, háború, volodimir zelenszkij, moszkva, washington, diplomácia,