MTI • 2025. december 23. 17:30
2025-ben érdemben visszaesett a német áruexport az Egyesült Államokba és Kínába, miközben az európai értékesítés és a szolgáltatásexport részben ellensúlyozta a kiesést. Ez derül ki a kölni Institut der deutschen Wirtschaft kedden közzétett elemzéséből.
Az IW adatai szerint a német kivitel az Egyesült Államokba az év első három negyedévében közel 8 százalékkal csökkent éves összevetésben, a Kínába irányuló export pedig több mint 12 százalékkal esett vissza. Az intézet értékelése alapján az amerikai visszaesés fő oka a Trump-adminisztráció vámokra és kereskedelmi korlátozásokra épülő politikája. Kína esetében több tényező egyszerre hatott, köztük a kínai vállalatok versenyképességének javulása, az állami támogatások okozta piaci torzulások, valamint a jüan alulértékeltsége az euróhoz képest.
Az Egyesült Államokba és Kínába irányuló kivitel csökkenése összesen több mint 1,5 százalékponttal rontotta a német áruexport növekedési ütemét, amely így mindössze 0,25 százalékot ért el. Ezzel szemben az Európai Unió tagállamaiba, valamint Svájcba, Norvégiába és az Egyesült Királyságba irányuló export közel 3 százalékkal bővült. Mivel ezek a piacok a német kivitel csaknem 70 százalékát adják, a teljes exportnövekedéshez mintegy 2 százalékponttal járultak hozzá.
Az elemzés szerint a szolgáltatásexport gyorsabb bővülése mérsékelte az áruexport gyengeségét. A szolgáltatások kivitele erőteljesebben nőtt, mint az áruké, így a teljes exportteljesítmény nominálisan körülbelül 0,7 százalékos növekedést mutatott.
Reálértéken ugyanakkor az export 2025 első három negyedévében mintegy 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az IW szerint ez enyhén visszafogta a német gazdaság növekedését.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az intézet összegzése alapján a globális környezet továbbra is kedvezőtlen. Az amerikai és kínai piac problémái, valamint a nemzetközi versenytorzulások miatt a német exportkilátások törékenyek. Az IW arra figyelmeztet, hogy Németország globális exportpiaci részesedése hosszabb távon tovább csökkenhet, ha a kivitel nem tud újra lépést tartani a világkereskedelem növekedésével.