Kiszivárgott, új csodafegyvert telepített az Európai Unió határára Oroszország: nukleáris fegyvert is kilöhetnek vele

Pénzcentrum2025. december 28. 14:28

Amerikai kutatók műholdfelvételek elemzése alapján arra a következtetésre jutottak, hogy Moszkva nagy valószínűséggel már Belarusz területére telepítette új fejlesztésű, nukleáris töltet hordozására is alkalmas hiperszonikus ballisztikus rakétáit. A lépéssel Oroszország a hidegháború lezárulta óta első alkalommal helyezett el atomfegyvereket saját határain kívül.

Két amerikai szakértő a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a rendelkezésükre álló műholdképek alapján Moszkva feltehetően már Belaruszba telepítette Oresnyik típusú, közepes hatótávolságú hiperszonikus rakétarendszereit. Elemzésük szerint a telepítés helyszíne 90 százalékos valószínűséggel a Kricsev melletti egykori katonai repülőtér, amely Minszktől mintegy 307, Moszkvától pedig körülbelül 478 kilométerre, délnyugati irányban fekszik.

A szakértői vélemények szerint az 5500 kilométeres becsült hatósugárral rendelkező fegyverrendszer elhelyezésével Moszkva jelentősen növelheti európai célpontok elérésének lehetőségét. Elemzők úgy vélik, az orosz vezetés ezzel a lépéssel kívánja elrettenteni a NATO-tagállamokat attól, hogy Ukrajnát olyan fegyverzettel lássák el, amely alkalmas lehet oroszországi mélységi célpontok támadására.

A kutatók megállapításai szerint a műholdfelvételeken látható létesítmény az orosz stratégiai rakétabázisok minden jellegzetes ismérvét magán viseli. Az építkezés rendkívül gyors ütemben, augusztus derekán zajlott le.

Vlagyimir Putyin orosz államfő tavaly decemberben állapodott meg Aljakszandr Lukasenka belarusz elnökkel arról, hogy 2025 folyamán megkezdik az Oresnyik rakétarendszerek Belarusz területére telepítését. A belarusz államfő a közelmúltban megerősítette, hogy az első egységek már megérkeztek, pontos telepítési helyüket azonban nem hozta nyilvánosságra. Tájékoztatása szerint összesen legfeljebb tíz ilyen fegyverrendszer állomásozhat majd az országban.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A fejlemény időzítése különösen figyelemre méltó, mivel mindössze néhány héttel előzi meg a két nukleáris nagyhatalom stratégiai atomfegyver-arzenáljának korlátozását célzó, jelenleg érvényben lévő utolsó amerikai–orosz megállapodás, az Új START-szerződés lejártát.

A Reuters megkeresésére sem az orosz, sem a belarusz washingtoni nagykövetség nem kívánt reagálni, és az amerikai kormányzat, illetve a CIA sem adott ki hivatalos állásfoglalást az értesülésekkel kapcsolatban.

Címkék:
európai unió, ukrajna, oroszország, fegyver, világ, nukleáris energia, vlagyimir putyin, háború, nato, rakéta, belarusz,