Magyarország a V4-eken belül inkább középszerű teljesítményt nyújt, az uniós átlaghoz képest pedig továbbra is strukturális korlátokkal küzdő, felzárkózó gazdaság.
Mennyi az esélye, hogy az oroszok megtámadják Magyarországot? Készül a paktum: rengeteg magyar élete múlik ezen
Oroszország kész jogilag kötelező érvényű írásos garanciát nyújtani arra vonatkozóan, hogy nem tervez támadást a NATO-tagállamok ellen - jelentette be az orosz külügyminisztérium szóvivője a TASZSZ hírügynökség közlése alapján.
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy Moszkva hajlandó jogilag kötelező érvényű írásos biztosítékot adni a NATO-tagállamok számára arról, hogy nem áll szándékában megtámadni őket. A nyilatkozatról a TASZSZ orosz állami hírügynökség nyomán a Portfolio számolt be. A szóvivő kifejtette, hogy a dokumentum konkrét formájáról tárgyalások során lehetne megállapodni, de hangsúlyozta, hogy annak "teljes értékű nemzetközi jogi aktusnak kell lennie".
Zaharova szerint Oroszország "nyitott" a komoly, pragmatikus és egyenlő alapokon nyugvó párbeszédre. Ezzel párhuzamosan bírálta a nyugati országokat, kijelentve, hogy "a legtöbb nyugati ország a katonai-politikai és gazdasági eszkalációt választotta, ami nyomásgyakorlássá alakul, illetve már nyomásgyakorlássá vált." Az orosz diplomata álláspontja szerint a jelenlegi feszült helyzet kialakulásáért és eszkalálódásáért teljes mértékben a nyugati államok felelősek, ahogyan az elszalasztott lehetőségekért is, különösen az európai és globális biztonság területén.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







